Nők férfiak nélkül

Fotó: Jelentkép a Nők férfiak nélkül című filmbőlFotó: Jelentkép a Nők férfiak nélkül című filmből
A Smink nélkülben Keresztes Ilona és Varga Júlia a Nők férfiak nélkül című filmről beszélgetett az egyik főszereplővel, Tóth Orsolyával és Nagyné Rózsa Erzsébet Közel-Kelet kutatóval.

A Nők férfiak nélkül című film rendezője, Shirin Neshat Iránban született 1957-ben. Apja nyugati értékrendet és életstílust követő orvos, aki minden gyermekét – a lányokat is – taníttatta. Shirin 16 évesen került Amerikába, de az 1979-es iszlám forradalom miatt már nem térhetett haza. A Berkeley-n végzett festőszakon, majd New Yorkba költözött. Shirin Neshat jórészt képzőművészeti munkáiról híres, fotói közül az Allah asszonyai sorozat vált leghíresebbé, amelynek ő maga a modellje. A Nők férfiak nélkül első játékfilmje, amelyet iráni származású férje segítségével írt és rendezett, s amely 2009-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlán díját, s a napokban a 7. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is fődíjat kapott. A Shahrnush Parsipur nagysikerű, hazájában betiltott regényéből készült film négy nő történetén keresztül ad hiteles képet az 1950-es évek Iránjáról, a nők életéről, szenvedéséről, elnyomottságáról és szabadság utáni vágyáról. A műsor vendégei voltak Tóth Orsolya, a film egyik főszereplője és Nagyné Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet munkatársa, Közel-Kelet kutató. A rendezőnővel Kiss Bea készített interjút.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Nők férfiak nélkül >