Növekedhet a fogyasztás

Fotó: MR/Szentgáli EditFotó: MR/Szentgáli Edit
Lassan növekvő fogyasztással számolnak a prognózisok, többi között erről is szólt Szentgáli Edit műsora, a G7 szombati adása. A műsor vendége Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára volt.

A kereskedelmi ágazat az ipar után a második legnagyobb termelője a nemzeti összterméknek. Ha a kormány csak harmadával visszaszorítaná a 660 milliárd forintra becsült fekete élelmiszerek piacát, számottevően több adót szedhetne be, mint amennyi a kereskedelemre kivetett válságadó összege- állítja Vámos György az OKSZ főtitkára. Ritkán szólal meg a hangosbemondó a józsefvárosi piacon. Ám amikor felhangzik a "Forró lángos érkezett!" vagy a "Vigyázzunk értéktárgyainkra!" felhívás, annak fontos közérdekű üzenete van, amit csak a beavatottak értenek. Mindez piaci szlengben azt jelenti, megjöttek a vám- és pénzügyőrök. Ilyenkor ki-ki tudja a dolgát. Az árusok egy része azonnal lehúzza a rolót, olykor egész sor bezár, s akinek erre már nincs ideje, egyszerűen magára hagyja az árut, és elszalad. A vámosok távozása után minden megy tovább, ahogy addig. Végül felmérés a magyar termékekről, végül „elveszett a kereskedés szépsége” avagy kisboltok a szupermarketek árnyékban. Egy volt élelmiszer kiskereskedő szerint a kisboltokat jobban kellene segíteni a talpon maradáshoz.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Növekedhet a fogyasztás >