Somogyi Miklós, a Magyar Közterületi Médiaszövetség elnöke és Hantosi Bálint, a Szonda Ipsos kutatója, reklám és médiakutató és Babocsai Ádám reklámpszichológus a Napközben szerdai adásában.
Úgy tűnik, a méret a lényeg a hirdetések piacán. Mind több helyen szembesülünk azzal, hogy félépületnyi háló, egyfajta óriásplakát hordozza az üzenetet, legtöbbször tatarozás miatt felállványozott házakon. Ezeket a házakat éppen azért keresi meg egy cég, hogy ott reklámozhasson, cserébe pedig a – bérleti díjból - felújíthatják a homlokzatot. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a méret nem áll feltétlenül egyenes arányban a hatékonysággal, a legfontosabb, hogy jó helyen legyen elhelyezve az adott reklám. Ma már szinte nincs olyan felület, ahova ne raknának plakátokat, sőt Budapest túlzsúfoltnak is mondható, ezért a reklámszakemberek minél meglepőbb és ezért feltűnő helyeket, megjelenési formákat keresnek.

Hallgassa meg!



