Lánczi Ágnes riportja a Határok nélkül keddi adásában.
A Fekete-Kőrös partján, festői környezetben éli mindennapi életét Gyanta maroknyira csökkent lakossága. A faluba vezető bekötőút még romániai viszonylatban is katasztrofális.
Aki erre vetődik, valóban úgy érezheti, hogy a világ végén jár. A ma is zömében magyarok lakta falu múltjában az 1944. szeptember 24-i napot fekete vasárnap néven jegyezték fel. A visszavonuló magyar honvédség után beözönlő román hadosztály tábornoka elrendelte a falu magyar lakosságának kiirtását. A menekülő, elrejtőző gyantaiak közül negyvennyolcat fogtak el és öltek meg, majd jeltelen sírba temették őket. Az 1990-es fordulatig erről még csak beszélni sem volt szabad, nem hogy megemlékezni.
A különösen mostoha sors ellenére mégsem adják meg magukat a településen lakó magyarok, minden alkalmat és lehetőséget megragadnak, hogy életben tartsák közösségüket. A hétvégén például a nagyváradi óvodásokat látták vendégül.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



