Hiába gondoljuk azt, hogy az internet világában a modellezés veszÃtett vonzerejébÅ‘l, a Napközbenben megszólaló szakértÅ‘k szerint ma is népszerű hobbi.
Sokan gondolják azt, hogy manapság a befellegzett a modellezésnek. A digitális játékok és szenvedélyek korában azt gondolhatnánk, hogy az aprólékos munkával felépÃtett modellek ma már nem túl népszerűek, amikor éppen olyan szépeket lehet kapni egyben, vagy csak be kell kapcsolni az internetet. A Napközbenben elhangzott, különbség van a modell és a makett között. A modell arra a célra készül, hogy működjön és versenyezni is lehessen vele. A makett pedig inkább az esztétikát szolgálja, vagyis kiállÃtási célokra készül. RepülÅ‘, hajó, autó, űrhajó, számos modellt ismerünk, de ezek között is különbözÅ‘ kategóriák vannak. 1,2 gramm például a legkisebb repülÅ‘gépmodell, de van huszonöt kilogrammos is. Vannak olyan modellek, amelyek négyszáz kilométer körüli sebességre is képesek, a választék pedig rendkÃvül széles.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



