A világválságról, a bankszektorról, a hazai és a multinacionális vállalkozásokról kérdezte a Történet hangszerelve című műsorban a közgazdászt Boros Péter.
A bankok felelősek a Magyarországon kialakult rossz gazdasági helyzetért – állítja a Történet hangszerelve című zenés portréműsor vendége. Mint közgazdász úgy látja, a forint húsz vagy akár harminc százalékkal is túlértékelt, és ez versenyképtelenné teszi a magyar vállalkozásokat. Róna Péter azt mondja: a kormány kötelessége biztosítani, hogy a pénzintézetek saját kasszából állják a devizahitelesek árfolyamkockázatait. Változtatna azon a gyakorlaton is, hogy csak a multinacionális cégek kapjanak támogatást az államtól. Így számításai szerint akár 800 milliárd forintot is szét lehetne osztani a hazai vállalkozások között.

Hallgassa meg!



