Cservenka Judit beszélgetése Skultéty Csabával a Vasárnapi újságban hangzott el.
A háború után a Benesi dekrétumok jegyében tÃzezrével kényszerÃtették szülÅ‘földje elhagyására a jogfosztott felvidéki magyarságot, otthonaikat pedig Magyarországról átcsábÃtott szlovákoknak adták. Ezt nevezi a történetÃrás lakosságcserének. A nagykaposi születésű Skultéti Csaba akkor fiatal jogászként már Pesten élt és részt vett a kényszerhelyzetben működÅ‘ magyar külügyminisztérium, illetve az áttelepÃtési kormánybiztosság munkájában, hiszen felvidékiként szlovákul, a késmárki német gimnáziumnak köszönhetÅ‘en pedig németül is tudott. A negyvenes évek végétÅ‘l évtizedekig a Szabad Európa rádió publicistája volt, Ãgy állandóan figyelemmel kÃsérhette a határon túli magyarság sorsát. A témában megjelent Ãrásaiból összeállÃtott kötetnek A szlovákok és mi egy kelet-nyugati publicista szemével a cÃme. Ennek a máig sem megnyugtató viszonynak fÅ‘bb állomásairól beszélgetett vele Cservenka Judit.

Hallgassa meg!



