Sok a kóbor kutya, kevés a menhely

Fotó: Flickr/John HaslamFotó: Flickr/John Haslam
A kóborló kutyafalkák megszűntetéséről szólt a Napközben hétfői műsora.

A menhelyek és az állatvédők már nem győzik, annyi a kóbor kutya, miközben a hely, a pénz és a segítő kéz nem lesz több. A gyöngyösi Duránda telepen például két évvel ezelőtt kezdődött egy szociális város rehabilitációs program, de a nyomortelepről elköltözött családok kutyái ott maradtak és falkákban portyáznak, több embert megtámadva már. A gyepmesteri telep több mint száz százalékos kihasználtsággal működik, ezért az önkormányzat úgy döntött, hozzájárulnak és anyagilag is támogatják a bővítést, de ez még nem készült el.

Hivatalosan évente nagyjából 25 ezer kutyát és ugyanennyi macskát lőnek ki a vadászok, de Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora a vadászati kamarától és maguktól a vadászoktól is úgy tudja, hogy a valós szám ennek a duplája. Évente négy-, ötezer embert harapnak meg kutyák. A rendszerváltozás óta vezetett statisztika szerint 29 ember halt meg – kétharmad arányban kóbor kutya támadása miatt. A Napközben hétfői műsorában állatvédők, állatorvosok mondták el – sok esetben teljes eltérő - véleményüket arról, hogyan lehetne megoldani a kóbor kutyák kérdését.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Sok a kóbor kutya, kevés a menhely >