agrárpolitika Európai Unió mezÅ‘gazdaság diplomácia Parlament Fidesz AlkotmánybÃróság
Hallgassa meg!
Ujhelyi Zoltán kérdezte Font Sándort, a parlament agrárbizottságának fideszes elnökét a Hajnal-táj pénteki adásában.
Hallgassa meg!Semmi nem bizonyÃtja, hogy Magyarország hivatalosan is visszavonta az új agrártámogatási rendszer, az úgynevezett SPS bevezetését – állÃtja Font Sándor, a parlament mezÅ‘gazdasági bizottságának fideszes elnöke. Az egységes gazdaságtámogatási rendszerre történÅ‘ áttérést a szaktárca nyár végén közölte Brüsszellel, jelezve, hogy az errÅ‘l szóló törvényt az AlkotmánybÃróság még vizsgálja. A taláros testület viszont a mai napig nem hozott döntést, január végén pedig Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Hajnal-tájnak azt mondta, hogy már nincs idÅ‘ az SPS bevezetésére, ezért a váltási szándékot a szaktárca visszavonta.
Az új támogatási rendszert egyébként a Fidesz kezdettől fogva ellenzi, mivel a párt szerint súlyosan sértené a földjüket bérbe adó tulajdonosok érdekeit. A kormány egyebek mellett az állattenyésztők, a dohány- és rizstermesztők érdekeivel érvelt az SPS mellett.
A kérdés – amit Font Sándor a miniszternek hivatalosan is feltett – most az, hogy valóban visszavonta-e Brüsszelben a szaktárca a váltási szándékot. A Hajnal-táj munkatársa érdeklÅ‘dött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnál is. Dékány András kabinetfÅ‘nök Lévai András kérdésére azt mondta: nyilvánvaló hazugságokra – kampány ide vagy oda – nem kÃvánnak reagálni.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu





