Személyre szabott orvoslás

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Az Esti beszélgetés tudományról keddi adásában Gimes Júlia a daganatos betegek személyre szabott gyógyításáról beszélgetett vendégeivel.

Magyar szakemberek gondolkodásmódot, logikát, stratégiákat fogalmaztak meg a világ gyógyszergyárai és gyógyszerkutatói számára. Genetikai vizsgálatok alapján ugyanis nemcsak az dönthető el, hogy mely betegeket milyen gyógyszerekkel lehet eredményesen kezelni, hanem ezekből a vizsgálati eredményekből a gyógyszerkutatók és gyógyszergyárak is információt és javaslatot kaphatnak, hogy milyen gyógyszereket fejlesszenek. A tanulmány az egyik legnevesebb gyógyszerkutatással foglalkozó folyóiratban, a Nature egyik specializált szaklapjában, a Nature Reviews Drug Discoveryben jelent meg.

A magyar szakembereknek több éves tapasztalatuk van az ilyen jellegű kutatásokban, és komoly gyakorlati eredményeket is elértek már. Munkájuk nélkül például talán még ma sem juthatnának hozzá a betegek egy olyan tüdőrák elleni gyógyszerhez, amely hosszú évekig nem került piacra. A csak kevés beteg számára hatékony szer törzskönyvezésétől ugyanis a gyár elállt, és abban, hogy a bejegyzés tavaly mégis megtörténhetett, kulcsszerepük volt a magyar kutatóknak.

Gimes Júlia Kopper László rákkutatóval, a Semmelweis Egyetem professzorával, Peták István kutatóorvossal, a KPS Orvosi Biotechnológiai Kft. tudományos igazgatójával és Schwab Richárd belgyógyásszal, a KPS Kft. orvosigazgatójával beszélgetett.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Személyre szabott orvoslás >