Szlovák reakciók Dzurinda budapesti látogatása után

Fotó: MTI/Kovács AttilaFotó: MTI/Kovács Attila
Haják Szabó Mária beszámolója Mikulás Dzurinda budapesti látogatásának ajtóvisszahangjáról a keddi Határok nélkül adásában hangzott el.

A szlovák sajtó nagyon óvatosan foglalkozik Mikulas Dzurinda pozsonyi külügyminiszter budapesti látogatásával. Korrekt beszámolókat közöl a megállapodásról, a sajtóértekezleten elhangzottakról, de semmi több. Nem bocsátkozik hosszabb eszmefuttatásba a szlovák-magyar kapcsolatok javulásáról, vagy annak esélyéről egyik véleményformáló lap sem. A Pravda interjút készített Jan Carnogurskyval, a volt rendszer maroknyi szlovák ellenzékijének egyik emblematikus figurájával, a Keresztény Demokrata Mozgalom alapítójával, akiről nem árt tudni, hogy a pánszláv eszme elkötelezett híve, Szlovákiát inkább Moszkvához kötötte volna, mint Brüsszelhez, és a NATO-tagság ellen kampányolt. A politikából ugyan kivonult, de fontos kérdésekben időnként megszólal. Most például a Pravda munkatársának arról beszélt, hogy az új szlovák kormány sem tudja megváltoztatni a magyar külpolitika irányát, és ez a magyar kisebbség területi autonómiájának megteremtése. A kormányváltás csak a módszereket változtatta meg, kulturáltabban dolgoznak rajta Budapesten - tette hozzá Carnogursky, aki szerint a legnagyobb nyomás Szlovákiára nehezedik majd. Vagyis azért nem Szerbiában vagy Romániában kezdődik majd a magyar közösség területi autonómiájának a megteremtése budapesti segédlettel, mert a magyar fél Szlovákiát tartja a leggyengébb szomszédjának. Carnogursky szerint ez azzal is összefüggésben van, hogy „a magyarok továbbra sem tartják igazságosnak a Trianoni szerződést." A területi autonómia ugyan nem jelentené a szlovák államiság végét, de az autonóm területen egyes döntésekbe nem szólhatna bele a pozsonyi kormány. Márpedig többször bebizonyosodott, hogy ott, ahol a magyaroknak hatalmuk van a szlovákoknak nehézségeik támadnak - állítja Jan Carnogursky, és egy példát is felhoz, szerinte így van ez Komáromban. A volt politikus szerint rendben van, hogy a magyar és a szlovák diplomácia lépett. Neki sem a gyűlölet szítása a célja ezzel a nyilatkozattal, csak a tényeket foglalta össze - jegyezte meg a Pravda munkatársának Jan Carnogursky, aki egyébként a szlovák-magyar jó szomszédság hívének tartja magát.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Szlovák reakciók Dzurinda budapesti látogatása után >