A Tér-idő Hangot adunk – 85 éves a Magyar Rádió című sorozatának első része a Rádió indulásáról és fontos történelmi pillanatokról szólt. Lánczi Ágnes műsora.
1925. december 1-jén szólalt meg a Rádió első hivatalos adása, de akkorra már 32 éves tapasztalata volt a műsorszolgáltatás területén, hiszen a Telefonhírmondó 1893-tól – a világon elsőként – közvetített műsort a nagyközönségnek. A századfordulóra ennek a kereskedelmi vállalkozásnak már 7600 előfizetője lett. A rádiószolgáltatás koncesszióját is a Telefonhírmondó nyerte el. Elkezdődtek a kísérleti adások, majd 1925. december első napján elindult az első adás.
A műsorban korabeli hangdokumentumok idéztek olyan történelmi pillanatokat, mint Magyarország belépése a második világháborúba, a köztársaság kikiáltása, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor, Szalai András újratemetésének közvetítése a Kerepesi temetőben.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



