Az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című kétnapos konferencián az előadókkal készült Molnár Pál beszélgetése.
Még 1990-ben, tehát a köztársaság 1989. október 23-ai kikiáltása után is működött az egyházi elhárítás Magyarországon. Ez derült ki az Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban című kétnapos konferencián, amelyet a három hazai keresztény történelmi egyház rendezett meg a héten Budapesten. „Református ifjúsági csoportok bomlasztása Budapesten a 60-as évek első felében” – többek között ilyen címmel is elhangzott tényfeltáró előadás a tanácskozáson. A fiatal történészekből álló Fehér Hollók csoport kutatásai alapján fényképekkel mutatták be az egykori tartótiszteket, akik négy évtizeden át hol kemény, hol puha módszerekkel működtették az egyházak megfélemlítésére szőtt hálózatot. Hallgassa meg Molnár Pál a konferencia szüneteiben Szabó Istvánnal, Várszegi Asztrikkal, Szabó Csabával, Prőhle Gergellyel és Vörös Gézával készült interjúit.

Hallgassa meg!



