Vannak nálunk édesszájúbb nemzetek is

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A hazai és külföldi csokoládé fogyasztási szokásokról szólt a Napközben pénteki adása.

Már országos csokoládé fesztivált is rendeznek idehaza, és pár hete elkészült a világ legnagyobb bonbonja is, amit egy magyar mester készített. A magyarországi, egy főre jutó csokoládé átlagfogyasztás négy kiló körül van, ami a középmezőnynek számít a svájciak és a britek tíz kilójával szemben. Európában a legkevesebb csokoládét a lengyelek eszik, náluk az egy főre jutó csokifogyasztás egy kilogramm körül van. A Napközben arra volt kíváncsi, melyik fajtát részesítjük előnyben elsősorban. Csiszár Katalin, a Rózsavölgyi Csokoládé egyik tulajdonosa és Bélai Krisztina, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára arról beszéltek a Napközben pénteki adásában, hogy hány százalékos kakaótartalom fölött lehet csokoládénak nevezni az édességet. Szó volt arról is, hogy 2007 óta növekszik a minőségi, azon belül is az étcsokoládék forgalma, ami talán a tudatosabb vásárlásnak is köszönhető. Szűcs Zsuzsa dietetikus hangsúlyozta, a csokoládé jó hatással van például a szív és érrendszerünkre, de mint majdnem mindennél, a csokoládénál is fontos a mértékletesség.


MR1 Kossuth Radio> Archívum > Vannak nálunk édesszájúbb nemzetek is >