Deli Krisztina a vasútfejlesztésről készített összeállítást a Magánhangzó keddi műsorában.
Míg Németországban egy irányító szervezetre, intézményre van szükség egy vasútvonal felújításának megszervezéséhez, engedélyezéséhez, kivitelezéséhez, addig nálunk ötre. Szakértők szerint ez lehet az egyik legfőbb oka annak, hogy hiába vannak terveink vasútpályák felújítására és hiába lenne rá uniós pénz is, a siker egyelőre bizonytalan.
A tervek első ránézésre nem tűnnek túl nagyratörőnek: öt év alatt négyszáz, vagyis évenként nyolcvan kilométer vasútvonalat szeretnénk felújítani. De az sem biztos, hogy 2008 és 2013 között legalább ez megvalósul. A kormányzat illetékesei szerint igen, illetve ha nem is pontosan ebben az időszakban, de az Európai Unió által elfogadott plusz kétéves határidőn belül mindenképpen. A szakértők optimista válasza a talán, a pesszimista a nem valószínű.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



