Elfogta a rendőrség azt a két fiatalt, aki a gyanú szerint agyonvert egy 77 éves férfit a saját kertjében szombat éjjel Oroszlány külterületén.
Komárom-Esztergom megye rendőr-főkapitánya sajtótájékoztatóján elmondta: a feltételezett tettesek pénzt akartak szerezni az áldozattól, azonban pénzt nem találtak, így végül több tálca tojást, néhány fagyasztott csirkét és egy gázpalackot vittek el. Az emberöléssel egy 19 éves és egy 18 éves fiatalt gyanúsítanak, de a bűncselekmény elkövetésekor a gyanú szerint jelen volt egy 18 és egy 13 éves lány is. A rendőrség a gyermekkorú kivételével valamennyiüket őrizetbe vette. A cselekményben való részvételüket a társaság tagjai különböző fokban elismerték.
A főkapitány kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a tizenkét tagú K. családból hárman jelenleg is börtönben vannak, egy ember ellen pedig jelenleg is eljárás folyik, mert villával összeszurkált egy embert, aki meg akarta védeni a saját tulajdonát.
A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozat egyedül élt a Nyíres-dűlőben lévő hétvégi házában, rendezett körülmények között. Köztudott volt róla, hogy van pénze, mert a szerényebb körülmények között élőkön anyagilag segített. Tojást is árult, de a telekre nem engedett be senkit.
A gyanúsítottak szombat éjjel a férfit kihívták a házból, leütötték és az udvarra vonszolták, majd addig ütötték, amíg mozgott. A házat átkutatták és amit lehetett, magukkal vittek.
A rendőrség a bűntett felfedezése után nyomozókutyát indított a helyszínről. Az esztergomi kapitányság Droll nevű kutyája 800 méter után megállt a feltételezett elkövetők háza előtt. A rendőrség a házban vérrel szennyezett cipőket és ruhákat talált, melyeket kapcsolatba lehetett hozni a helyszínnel - mondta a főkapitány.




