Krónika Kubicsek István Windisch Judit - 2010.09.09. 12:41
Hallgassa meg a Krónika összeállítását!
A devizahitelesek problémája az egész hazai bankrendszert megrengetheti, néhány kereskedelmi banknak tőkeemelésre lesz szüksége, mert míg a devizahitelek forintban egyre nagyobb összeget jelentenek, addig a betétek forintban vannak, és nemigen nőnek, sőt, devizában egyre kevesebbet érnek - mondja a Raiffeisen vezető elemzője. Török Zoltán szerint ugyanakkor ez csak a kisebbik probléma, a nagyobb gond az, hogy makrogazdasági szinten a deviza, főleg a svájci frank erősödése nagyjából havi 10-15 milliárd forintot húz ki a háztartások a zsebéből, ennyivel kell többet fizetni a törlesztésre, így évente a bruttó hazai termék 0,4 százaléka egyszerűen elpárolog a gazdaságból.
Nem várható fordulat
Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő vezetője arra figyelmeztet, hogy a jelzálog-érvényesítési moratórium is nehezíti a bankok helyzetét: azt látni, hogy a fedezett és a fedezetlen hitelekben a törlesztések elmaradása nagyjából egyforma, a bankrendszer ugyanis egyszerűen nem tud mit csinálni az adósokkal a jelenlegi helyzetben. Ráadásul mindkét elemző úgy látja, nem valószínű, hogy a folyamatok megfordulnak a következő hetekben, hónapokban, hiszen a svájci frank biztos befektetésnek számít, és az euró helyett most ebbe menekülnek a befektetők. Az árfolyam így átmenetileg akár a 230-as szintig, vagy azon túl is mehet, és nem valószínű, hogy a következő fél-, egy évben 200 forint alá kerül. Az egyetlen dolog, amit Magyarország tehet, hogy igyekszik kontroll alatt tartani a forint és az euró árfolyamát, így tompítva az erősödő svájci frank hatását - mondják a szakértők.
Megsínyli a gazdaság is
A hónapok óta gyengélkedő forint a magyar gazdaság egésze számára drámai fejleményeket okoz, annak ellenére, hogy az exportban érdekelt ágazatok látszólag jól járnak a jelenlegi árfolyammal - mondta el a Krónikának a GKI Gazdaságkutató ügyvezető igazgatója. Hegedűs Miklós szerint a mostani helyzet a gazdasági növekedésre, a fizetőképességre, és a belső kereslet alakulására is súlyos terheket ró. Ugyanannyi energia-behozatal mellett például a magyar gazdaságnak, fogyasztóknak, üzleti szférának ma körülbelül 30-40 százalékkal magasabb árat kell fizetni, mint ezelőtt fél évvel, ez pedig rontja az üzleti szféra beruházási lehetőségeit, jövedelmezőségét, és negatívan befolyásolja a lakosság fizetőképességét is - tette hozzá a GKI szakembere.
Kiszámítható gazdaságpolitika kell
Mellár Tamás, a Századvég kutatási igazgatója úgy véli, a devizában eladósodott lakosság problémáját a már bejelentett eszközkezelő társaság felállításával tudja a kormány rövid távon kezelni. Ha pedig a legrosszabb helyzetben lévő devizaadósok helyzetét rendezi az állam, utána egységesebb forintpolitikát lehet majd folytatni, ennek azonban összhangban kell lennie azzal a távlati céllal, ami a monetáris unióba való belépést tűzi ki. Egységes politika a célja a kormánynak is, amely szintén nem számít arra, hogy belátható időn belül gyengülni fog a svájci frank. A kabinetnek kiszámítható gazdaságpolitikát kell követnie - mondta szerdán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A kiszámíthatóság azért is fontos - mondja ismét a Századvég kutatási igazgatója - mert, bár a világgazdaság kedvezőtlen folyamatait nem tudjuk befolyásolni, a világos gazdaságpolitikával mérsékelni lehet a forint elmúlt időszakban tapasztalt hektikus kilengéseit.
A háztartások már reagáltak
A gyenge forint a háztartásokra is hatott, a kiskereskedelmi fogyasztás a vártnál nagyobb arányban, 4-5 százalékkal csökkent az első félévben az egy évvel korábbihoz képest - mondta a Krónikának az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A válság mélységét jelzi, hogy már élelmiszerből is kevesebbet vásárolnak a háztartások, mint korábban, azt azonban, hogy ebben a törlesztőrészlet pontosan milyen szerepet játszik, nehéz megmondani - tette hozzá Vámos György. A KSH adatai is azt mutatják, hogy az elmúlt két évben minden területen csökkent a fogyasztás, talán csak az egészségügyben maradt szinten. A tartós fogyasztási cikkek mellett jóval kevesebbet költünk kultúrára, utazásra, és új jelenség, hogy most már a hírközlésre fordított kiadásokban is csökkenést tudunk mérni - mondta Szőkéné Boros Zsuzsanna a statisztikai hivatal szakértője.
Egyre többen vannak azok, akik késve tudják csak fizetni a hitelüket. Az Európai Bizottság megbízásából készült felmérés alapján a megkérdezett magyarok tíz százaléka nagy esélyt lát arra, hogy a következő egy évben csak késve tudja majd fizetni a jelzáloghitelét, és további 23 százalék is elképzelhetőnek tartotta a csúszást. A Népszabadságban közölt felmérés szerint minden negyedik megkérdezett elképzelhetőnek tartotta, hogy el kell költöznie a jelenlegi otthonából.
Utolsó frissítés: 2010-09-09 22:11:47




