A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága közleményében megerősítette, hogy Budapesten és Pest megyében több helyszínen összehangolt akciót hajtott végre. A különösen nagymértékű adóhiányt okozó adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt indult nyomozás során több személyt előállítottak és őrizetbe vettek.
Mint írták, a nyomozás során több, a bűncselekmény sorozattal érintett, illetve több az adócsalás leplezésével összefüggésbe hozható vállalkozásnál történtek nyomozási cselekmények. A házkutatás során a pénzügyőrök különféle dokumentumokat, bizonylatokat és adathordozókat foglaltak le. A VPOP közlése szerint a nyomozás érdekeire tekintettel a nyilvánosságra hozható részletekről később adnak részletes tájékoztatást.
Házkutatás volt a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) zuglói székházában is, de nem a cégnél, hanem az irodaház egyik bérlőjénél jártak a vámnyomozók és őrizetbe vették az érintett informatikai társaság vezérigazgatóját - erősítette meg Szabó Iván, a CBSZ jogi képviselője az origo hírportál értesülését.
A jogi képviselő nem erősítette meg, de nem is cáfolta az MTI-nek azt az értesülését, miszerint az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt.-nél tartottak házkutatást és többi között a cégvezetőt is őrizetbe vették.
Szabó Iván elmondta: az eljárás során mintegy két órán keresztül kommandósok ellenőrizték az épületbe való ki- és bejutást. Megerősítette továbbá, hogy a CBSZ-től csak a bérleti szerződést kérték el a nyomozók. Kifejtette, hogy a lefoglalás módja ellen azonban panasszal él a CBSZ, mert megítélése szerint „túlzott nyomozati cselekmény” történt.
Szabó Iván arról is beszélt, hogy a bérlő informatikai cégnek csak a programozói voltak a székházban levő irodában és tudomása szerint a cég vezetőjét nem az Angol utcai épületnél vették őrizetbe.
Az Eclipse Zrt. decemberben kötött szerződést csaknem ötmilliárd forint értékben az eredetiségvizsgálat új informatikai rendszerének kiépítésére. A szerződést titkosították, és kevesebb, mint egy héten belül kifizették a céget, mert üzembe helyezte az új rendszert. Akkor az eljárást sokan bírálták, januárban pedig öt eredetiségvizsgálattal foglalkozó cég feljelentést tett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. Az Eredetiség-ellenőrzés a Gépjármű Bűnözés Ellen Egyesület elnöke korábban arra hívta fel a figyelmet, aggályos, hogy nem világították át a nyertes céget, így nem derülhetett ki az sem, hogy a Budapest Airportnál kirobbant korrupciós botrány egyik gyanúsítottja kapcsolatban áll a céggel.
A Figyelő 2009 augusztusában azt írta, az Eclipse Zrt. egyéb megbízásaival együttt összesen több mint 20 milliárd forintnyi állami megbízást kapott. Az Eclipse állami megrendeléseinek többségét, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, titkosított közbeszerzési eljárásokon nyert el.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg


