Dávid Sándor sportújságíró

sport újságírás televíziózás Forma-1
Arcvonások Lantos Gábor - 2011.03.10. 14:35
Fotó: MTI/Honéczy BarnabásFotó: MTI/Honéczy Barnabás
Dávid Sándor az írott sajtóban kezdte pályafutását, majd a Népsport szerkesztőségéből a televízióba, a Telesporthoz vezetett az útja.

Hallgassa meg!

Dávid Sándor majd’ két évtizedig az írott sajtóban, újabb húsz évig pedig a televízióban dolgozott. Amikor 1976-ban a Népsporttól – ahol a torna, az öttusa és a vívás szakírója volt – átment a Magyar Televízióba, többen próbálták lebeszélni azzal érvelve, hogy aki úgy ír, mint ő, annak az újságnál a helye. Az is kiderült, hogy Szabó Béla nyugdíjba vonulása után ő lehetett volna a Népsport új főszerkesztője. Dávid Sándor mégis váltott. Nevéhez fűződik a magyarországi Formula-1-es televíziós közvetítések elindítása. Manapság a száguldó cirkuszról, a Forma-1 sztorikról szóló könyvei jelentenek állandó beszédtémát a sportág szerelmesei körében. Azt viszont kevesebben tudják róla, hogy tizenöt évesen kezdett el vívni, bekerült a válogatottba, 1956-ban pedig kardvívóként magyar csapatbajnoki címet szerzett az ifjúsági világbajnokságon. Az Arcvonásokban Lantos Gábor beszélgetett Dávid Sándorral.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2011-03-30 21:42:44




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Portré > Dávid Sándor sportújságíró >