DunaPart 2011 – Kortárs Előadóművészeti Platform

Fotó: Varga ImreFotó: Varga Imre
Idén második alkalommal szervezi meg a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Műhely Alapítvány a dunaPart Kortárs Előadóművészeti Platformot.

Január 20-22. között százharminc, Európából, Észak-Amerikából, Afrikából érkezÅ‘ színházi szakember, menedzser, színház- és fesztiváligazgató nézi és vitatja meg azt a húsz elÅ‘adást, amelyet a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Műhely Alapítvány kínál. Van, amit már látott a magyar közönség, és olyan is, amit itthon még nem mutattak be. A programban többek között olyan független társulatok elÅ‘adásai szerepelnek, mint a HOPPart, a Szputnyik Hajózási Társaság, Pintér Béla és Társulata, a TranzDanz, a Tünet Együttes, Gergye Krisztián és Frenák Pál társulata. Az elÅ‘adásokat hat színházi, táncszínházi szakember választotta ki. Szabó György, a Trafó igazgatója a Kultúrkörben elmondta, a Kortárs ElÅ‘adóművészeti Platform legfÅ‘bb célja, hogy összekösse a nemzetközi és a magyar művészeti életet.

Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


MR1 Kossuth Radio> Archívum > DunaPart 2011 – Kortárs Előadóművészeti Platform >