Egervári a támadásokra helyezi a hangsúlyt

Fotó: MTI/Illyés Tibor Fotó: MTI/Illyés Tibor
Főként a támadásokra helyezi a hangsúlyt, ezért ilyen szellemű játékosoknak szán jelentősebb szerepet Egervári Sándor, az esti Moldova elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A csapat már nem gondol a svédországi vereségre.

„Igyekeznünk kell a rivális térfelén megtartani a labdát, ennek megfelelően a támadókra nagyobb szerep hárul - mondta Egervári. - Ezért azok a játékosok, akiknek a gólszerzés és a helyzetek kialakítása az erősségük, most több lehetőséget kapnak majd." A kapitány hozzátette, szeretné, ha a szurkolók és a gárda a keddi mérkőzésen közelebb kerülnének egymáshoz, és a válogatott kiszolgálná a közönséget. „A kisebb sérüléseket minden futballistánál sikerült rendbe hozni, s úgy érzem, mentálisan is helyre állt minden a svédországi találkozót követően, így felkészülten várjuk a moldovaiak elleni összecsapást, amelyen pontokat szeretnénk szerezni."

A játékosok közül a csapatkapitány Gera Zoltán bizakodó volt, s kiemelte a fantasztikus hangulatot, amelyet a szurkolók rendre megteremtenek a Szusza Ferenc Stadionban. A tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmes, de az elmúlt hónapokban már rendszeresen a felnőtt keret tagjaként szereplő Koman Vladimir csalódottságának adott hangot, s mind a pénteki, mind az U21-es válogatott szombati veresége miatt is elkeseredett volt. A középpályás ugyanakkor kiemelte, mindenképpen meg kell mutatniuk, hogy többre képesek, és hazai pályán feltétlenül győzniük kell Moldova ellen. Király Gábor, a válogatott rutinos kapusa hangsúlyozta: fontos, hogy az ígéreteket tettek kövessék, és a pályán valóban küzdjön, harcoljon a csapat. Az összecsapás 20:30 órakor kezdődik Újpesten.

A várható kezdőcsapat: Király Gábor - Lázár Pál, Juhász Roland, Lipták Zoltán, Laczkó Zsolt - Huszti Szabolcs, Vadócz Krisztián, Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs - Gera Zoltán, Rudolf Gergely.
 

Utolsó frissítés: 2010-09-08 10:24:32




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Egervári a támadásokra helyezi a hangsúlyt >