gyengénlátóknak

Elbukott az alkotmányossági próbán az egyik monoki rendelet

Alkotmánybíróság
Király Erzsébet - 2010.02.18. 19:05
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Alkotmányellenes a Pest megyei Monok önkormányzatának egyik, a gyermekvédelemmel kapcsolatos rendelete. A testület szerint nem szabad a gyermekvédelmi támogatást, illetve kedvezményt ahhoz kötni, hogy a szülő járatja vagy sem gyerekét óvodába vagy iskolába.

Rossz döntést hozott az Alkotmánybíróság – reagált a határozat hírére Monok polgármestere. Szepessy Zsolt szerint a testületnek fogalma sincs arról, hogyan élnek az emberek az elszegényedett vidéki területeken. „Ezt a rendeletet a józan ész alapján hoztuk. Mi lesz azokkal a gyermekekkel, akik nem járnak iskolába?” – fogalmazott a polgármester.

Szepessy Zsolt szerint rend lett a településen amióta megvontak szülőktől gyermekvédelmi támogatást, sőt büntetőfeljelentést is tettek ellenük, mert nem járatták a gyermekeiket iskolába. Hogy pontosan hány családtól vonták meg a támogatást, azt Szepessy Zsolt nem tudta megmondani, de azt igen, hogy három feljelentett családról már döntött a bíróság, felfüggesztett börtönbüntetést kaptak kiskorú veszélyeztetése miatt. A polgármester szerint a rendeletükkel semmi probléma nincsen. Hozzátette: nem zárkóznak el attól sem, hogy a rendeletet az önkormányzat legközelebbi ülésén újra napirendre tűzzék. Szepessy Zsolt jogászokkal egyeztet a további lépésekről.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-02-19 06:59:08



Hirdessen az ETARGET-tel
 


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Elbukott az alkotmányossági próbán az egyik monoki rendelet >