
A II. világháború alatt legalább 220 ezer roma pusztult el a náci haláltáborokban. Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén a roma holokauszt elismerésére szólított fel Jerzy Buzek, az EP elnöke. „Európában még mindig kevesen tudják, hogy a roma népcsoport is mint közösség keresztülment a népirtás traumáján. Itt az ideje, hogy Európa végre elismerje a roma holokauszt tényét, és erre méltóképpen emlékezzen is - mondta a parlament lengyel elnöke.
A soros magyar uniós elnökség nevében GyÅ‘ri EnikÅ‘ európai ügyekkel foglalkozó államtitkár szólalt fel. „Miért fontos emlékezni? George Santayana amerikai történész írta 1905-ben: akik nem képesek emlékezni a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt” – fogalmazott.
GyÅ‘ri EnikÅ‘ emlékeztetett arra is, hogy a magyar elnökség egyik fÅ‘ feladata a 10-12 millióra becsült európai roma népesség életviszonyainak javítását célzó program, az összeurópai romastratégia kidolgozása.
A fideszes Járóka Lívia, az Európai Parlament egyetlen roma képviselÅ‘je szorgalmazta, hogy a tagállamok nemzeti tanterveiben szerepeljen a romákkal közös történelem ismertetése is. A romaügyekben szintén aktív Göncz Kinga MSZP-s euróképviselÅ‘ azt emelte ki, hogy a parlamenti megemlékezés fontos állomás a bizalomépítésben az európai többség és a legnagyobb európai kisebbség, a romák között.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!



