
A magyar uniós elnökség egyik célja, hogy elÅ‘segítse a Duna stratégia megvalósítását. A Duna 2800 km-es szakaszán tíz ország terül el, a stratégia azt szeretné elérni, hogy hajózhatóbb legyen a folyó. A térségben 2013-ig rendelkezésre álló és 2015-ig felhasználható uniós fejlesztési forrásokat és egyéb közösségi kereteket is fel lehet majd használni erre. A stratégia a közlekedést, a környezetvédelmet, a gazdaságot és az energiabiztonságot tartja központi elemeinek.
Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, a Duna a programban inkább szimbólum, csakúgy mint a korábbi balti-tengeri stratégiában a Balti-tenger volt. A program egy komplex makroregionális fejlesztést takar, amelyben 14 ország vesz részt, nyolc uniós tagállam és hat unión kívüli ország, mint Horvátország, Szerbia, vagy Ukrajna.
A kormánybiztos elmondta azt is, az elkövetkezÅ‘ fél-egy évben eldÅ‘l, hogy az elÅ‘zetes tervben foglaltakat vállalhatónak tartják-e a részt vevÅ‘ országok. 2020-ig a víztisztaságban, az árvízvédelemben, a közúti és vasúti infrastruktúrában, valamint az energiabiztonságban lépne elÅ‘re a program. A Duna-stratégiára az Európai Unió nem biztosít külön forrásokat. A „három nem” alapján nincs új pénz, nincs új intézmény és nincs új jogalkotás sem, amely a stratégiáról szólna.
A magyar elnökség ezt fordította át három igenre, amelynek lényege, hogyha nincs új pénz, az uniós forrásokból megmaradt pénzeket fordítanák a megvalósításra. A programot pedig koordináltan hajtanák végre, azaz a megvalósítás alatt megállapodnának arról, hogy például konkrétan mely vasútvonalra költik a megmaradt uniós forrásokat.
Barsiné Pataky Etelka szerint egyébként a Dunai hajózásban rejlÅ‘ lehetÅ‘ségeket egyáltalán nem használja ki Magyarország. A kormánybiztos úgy fogalmazott: immár nyilvánvaló, hogy hazánk nem akar a folyón vízlépcsÅ‘t építeni, kihasználhatnánk azonban az agglomerációban és a fÅ‘városon belül is a folyó adta utazási lehetÅ‘ségeket.
A Duna-stratégiáról május 9-10-én tartanak európai uniós konferenciát GödöllÅ‘n, amelynek keretében az együttműködést rögzítik. A magyar elnökség elÅ‘készíti a stratégia részleteit, hogy az elnökség végén, amikor júniusban elfogadják a programot, az kezdetét is vehesse.

Hallgassa meg!



