
A londoni magyar nagykövetségen tartott zártkörű találkozón a köztársasági elnök - amint a rendezvény után magyar újságíróknak elmondta - rövid ismertetést tartott az elmúlt félévi kormányzati munkáról, az alkotmányozás folyamatáról, és külön megemlítette, hogy az elsÅ‘ törvények között volt a kettÅ‘s állampolgárságról szóló jogszabály.
Beszélt saját vállalásairól, köztük a nyelv védelme és az élethosszig tartó tanulás melletti kiállásról. Ismertette a magyar EU-elnökség feladatait, köztük az emberi jogok, a kisebbségi jogok, a regionális együttműködés, a Duna-stratégia és a roma kisebbséggel kapcsolatos stratégia célkitűzéseit.
A rendezvényre meghívott magyar szervezetek képviselÅ‘i elmondták a köztársasági elnöknek, hogy mivel járulnak hozzá ahhoz, hogy a Nagy-Britanniában élÅ‘ 70-80 ezer magyar tarthassa magyarságát, megÅ‘rizze nyelvét, kultúráját, szokásait. Öröm volt hallani az erre irányuló tisztes erÅ‘feszítéseket - fogalmazott Schmitt Pál. Felidézte az ismert angol mondást, amely szerint "ahol akarat van, ott lehetÅ‘ség is van".
A magyar köztársasági elnök vasárnap este díszvendégként részt vesz azon a koncerten, amelyet a Budapesti Fesztiválzenekar ad Fischer Iván vezényletével és a neves brit zongorista, Stephen Hough közreműködésével London legnagyobb kulturális központjában, a Temze déli partján emelkedÅ‘ Royal Festival Hallban.
A koncert - amelynek műsorán Haydn, Liszt és Beethoven művei szerepelnek - egyben annak a rendezvénysorozatnak is a nemzetközi nyitánya, amely Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából indul. Schmitt Pál errÅ‘l vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarország igyekszik Liszt emlékét életben tartani, műveit bemutatni minden európai országban. Az államfÅ‘ elmondta: ennek érdekében személyes fÅ‘védnökséget vállalt a rendezvénysorozat felett.
A köztársasági elnök hétfÅ‘n találkozik John Bercow-val, a brit parlament alsóházának elnökével, valamint Helene Haymannel, a törvényhozás felsÅ‘ kamarájának, a Lordok Házának elnökével is. Schmitt Pál errÅ‘l a programpontról vasárnap elmondta: tájékoztatni fogja a két törvényhozási vezetÅ‘t a magyar EU-elnökség elsÅ‘ napjainak tapasztalatairól, illetve a magyar soros elnöki idÅ‘szak célkitűzéseirÅ‘l.
A köztársasági elnök kiemelten szólt hétfÅ‘i programjai között a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok szervezÅ‘bizottságának elnökével, Lord Sebastian Coe olimpiai bajnok síkfutóval tervezett találkozójáról. Schmitt Pál elmondta: Lord Coe-val baráti viszonyt ápol, már vagy negyedszázada ismerik egymást. Hozzátette: megtekint néhány készülÅ‘ londoni olimpiai létesítményt, és tájékozódni fog Lord Coe-nál, hogy London hogyan áll a felkészüléssel.





