Ez a kormány már nem ír ki közbeszerzést a védőoltásra

kormány közbeszerzés egészségügy H1N1
Krónika Király Erzsébet - 2010.03.10. 19:39
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Ez a kormány már nem írja ki a közbeszerzést a kötelező védőoltásokra, de előkészíti a következő kabinetnek. Az országgyűlés egészségügyi bizottsága tegnap tárgyalt erről a kérdésről, de az ülésen nem vett részt a Fidesz, mert azzal vádolja a kormányt, hogy lopni akar, mivel hétmilliárdos közbeszerzésről van szó.

Hallgassa meg

A közbeszerzést csak előkészíti a kabinet - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő. „Úgy készíti elő, hogy a következő kormánynak csak meg kell nyomni a gombot. Az előkészítés miatt semmilyenfajta késedelmet nem fog szenvedni az oltóanyagok beszerzése, de ez a kormány közbeszerzést nem ír ki, ezt rábízza majd a következő kormányra, hogy ő döntsön saját belátása szerint.”

A keddi bizottsági ülésen Székely Tamás egészségügyi miniszter még azt mondta, hogy veszélybe kerülhet a jövő évi kötelező védőoltási rendszer, ha késlekednek. A miniszter kedden még úgy számolt. hogy ha június elején írják ki a tendert, akkor csak abban az esetben lesz jövőre védőoltásunk, ha nem jön közbe semmi. Tehát ha senki nem óvja meg a döntést, és a gyártók is tartják az ütemtervet. Ezért Székely Tamás fontosnak tartotta, hogy még ez a kormány írja ki a közbeszerzést, s a döntést hozza meg a következő.

A Fidesz megnyugvással fogadta, hogy ez a kormány nem írja ki a tendert. Pesti Imre szakpolitikus szerint a kabinet egy bűncselekménygyanús ügyből hátrált ki ezzel a lépéssel.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 

Utolsó frissítés: 2010-03-11 10:28:24




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Ez a kormány már nem ír ki közbeszerzést a védőoltásra >