Hallgassa meg Török Zoltánt, a Raiffaisen Bank vezető elemzőjét!
Lassult az utolsó negyedévre a GDP csökkenése, negyedéves összehasonlÃtásban 0,4 százalékra, és a 6,3 százalékos éves visszaesésre adott elsÅ‘ becslés is alacsonyabb a kormány által elÅ‘re jelzett 6,7 százaléknál - derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak(KSH) az Ecostattal készÃtett közös gyorsbecslésébÅ‘l pénteken. A KSH megjegyzi, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, Ãgy a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektÅ‘l eltérhetnek.
Magyarország bruttó hazai terméke 0,4 százalékkal csökkent tavaly az utolsó negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazÃtott adatok szerint a harmadik negyedévhez képest, a nyers adatok szerint a gazdaság teljesÃtménye 4 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent az elÅ‘zÅ‘ év azonos idÅ‘szakához képest. Alacsonyabb volt a visszaesés az elemzÅ‘k által várt 4,8 százaléknál. Az elÅ‘zetes adatok alapján 2009-ben a gazdaság teljesÃtménye 6,3 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 6,2 százalékkal esett vissza.
A harmadik negyedévben a naptári hatás kiszűrésével és kiszűrése nélkül még egyaránt 7,1 százalékkal csökkent Magyarország bruttó hazai terméke az elÅ‘zÅ‘ év azonos idÅ‘szakához képest, mÃg az elÅ‘zÅ‘ negyedévihez képest 1,8 százalékkal csökkent. 2008. negyedik negyedévében a kiigazÃtás nélküli, nyers adatok szerint 2,5 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével 2,7 százalékkal, szezonálisan és naptári hatással kiigazÃtott és kiegyensúlyozott adatok alapján pedig 2,2 százalékkal csökkent a GDP az elÅ‘zÅ‘ év azonos idÅ‘szakához mérten. A harmadik negyedévhez viszonyÃtva pedig 1,9 százalékos volt a visszaesés.
TavalyelÅ‘tt a gazdaság kiigazÃtás nélkül 0,6 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével, szezonálisan és naptári hatással kiigazÃtva egyaránt 0,4 százalékkal nÅ‘tt. Szabó Péter, a KSH fÅ‘osztályvezetÅ‘je elmondta: tavaly az utolsó negyedévben a mezÅ‘gazdaság gyengébben teljesÃtett, mint egy évvel korábban, az épÃtÅ‘ipar "kifulladni látszik", ami ront a negyedéves eredményen. Az ipari teljesÃtmény ugyanakkor javul, egy számjegyű csökkenést valószÃnűsÃtenek a szakemberek. Ez a fÅ‘osztályvezetÅ‘ szerint elsÅ‘sorban a bázishatásnak köszönhetÅ‘. A visszaesést lassÃtotta az export teljesÃtménye is - tette hozzá.
Â




