Idén harmadával kevesebb lakás épült idáig, és harmadával kevesebb építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. Az elsÅ‘ kilenc hónapban 13.400 új otthon épült az országban, ami 34 százalékkal kevesebb a 2009-es adatokhoz képest. Bartucz Tamás, a Magyar Ingatlanszövetség ingatlanközvetítési bizottságának elnöke szerint a befektetÅ‘k félnek kockáztatni a pénzüket, ezért kevesebb az új építésű lakás. „Sötétben tapogatódzik ma az, aki ilyen projektbe belevág. Az újlakás-piac 70-80 százaléka a hitelpiacra támaszkodott, ami igen megszűkült. A tapasztalat azt mutatja, hogy inkább kis méretű, biztonságosabb vásárlásokban, használt lakásokban gondolkodnak az emberek” – magyarázta.
A szakértÅ‘ szerint néhány év múlva újra fellendülhet a piac. Mivel most alig építenek lakásokat, két év múlva már hiány lesz belÅ‘lük.
A négyzetméter árak azonban nem estek – tette hozzá az ingatlanszövetség munkatársa utalva arra, hogy a beruházásokhoz minden esetben szükség van hitelre, így az árak egy bizonyos szint alá nem eshetnek. Az ingatlanok eladhatóságát a minÅ‘ség és a fekvés fogja meghatározni – vélekedett a szakértÅ‘.
A KSH adatai szerint Budapesten 6 százalékkal csökkent a kiadott építési engedélyek száma a tavalyihoz képest. A fÅ‘városban minden harmadik új építésű lakás még üresen áll.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


