Magyar gyártók is beszállnának a járműpark-fejlesztésbe

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Magyar gyártású, vagy legalább magyar alkatrészekből készülő buszokra és vonatokra kellene lecserélni az elöregedett járműveket - ezt javasolják a hazai gyártók. Szerintük így munkahelyeket lehetne teremteni, és a költségvetés is komoly bevételre számíthat. A MÁV-nál például a járművek átlagéletkora harminc év felett van.

Korábban a MÁV illetékesei már többször úgy nyilatkoztak, a személy és tehervagonok elavultak, nagy részük cserére szorul. A frissen megalakult Első Magyar Vasúti Járműipari Társulás ügyvezetője úgy látja, az általuk képviselt 14 cég sikerrel újíthatja meg a hazai gyártást. Konkrét típusokról egyelőre még nincs szó, most mérik fel az önkormányzatok, a főváros és a MÁV igényeit, majd ezeket megismerve keresik meg, milyen járművek fejlesztésébe tudnak kapcsolódni, tovább növelve ezzel az induló kétezer munkahelyet.

A hazai autóbuszgyártók már most készen állnak a megrendelésekre, forráshiány miatt azonban egy ideje minimálisra csökkentek a közbeszerzési lehetőségek - mondta a gyártókat és beszállítókat összefogó Magyar Autóbusz Klaszter elnöke a Krónikának. Fórián István úgy véli, bár korábban az alacsonyabb ár miatt többször kínai vagy fehérorosz buszok nyertek a tendereken, számos érv szól a nem sokkal drágább, hazai modellek mellett.

Az autóbuszgyár itt létesít, tart fenn munkahelyeket fenn, a cég, a dolgozók itt fizetnek adót, így tehát ez egészen más elbírálás alá kell, hogy essen, mint külföldi autóbuszgyártó, amely behozza a termékeit – tette hozzá Fórián, aki szerint a gyártók kínálatában a kisméretű, úgynevezett midibuszoktól a nagy, csuklós járművekig szinte minden megtalálható, évente pedig akár 1000-1500 jármű gyártására is képesek lennének. A klaszter elnöke emlékeztetett rá: küszöbön áll a közösségi közlekedés szerkezeti átalakítása, és azt remélik, ha lesz pénz, és beindul a korszerűsítési program, az számukra is komoly megrendeléseket hozhat majd.
 

Utolsó frissítés: 2011-05-25 10:01:32




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Magyar gyártók is beszállnának a járműpark-fejlesztésbe >