A rendszám a fontos, nem a méret


 - 2007.09.24. 06:42
Ellephetnék a bliccelők a díjas autópályákat, az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) kamerás ellenőrzőrendszere ugyanis nem tesz különbséget motorkerékpár, személyautó vagy kamion között.

Vagyis ha egy kamion egy kisebb kategóriájú matricával hajt fel a sztrádára, csak akkor bukik le, ha az ÁAK mobil ellenőrző csoportja megállítja. Így viszonylag kicsi a lebukás veszélye. A megoldás több milliárd forintba kerülne.

A hiányosságok napvilágra kerülését aktuálissá teszi, hogy az elektronikus útdíjrendszer ellenőrzésére kiírt tenderre egyedül az állami autópálya-társaság és már bevált szállítója, a Getronics Kft. kapott meghívót. Így a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ szándékai szerint az öt évre 23,5 milliárdos megbízás verseny nélkül kerülne az ÁAK-hoz, illetve a magántársasághoz.

Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő szóvivője megerősítette, hogy a kamerás ellenőrző rendszer nem tudja kiszűrni az autópályákon, ha egy gépjármű nem a saját kategóriájának megfelelő matricával közlekedik, de azt mondta, a tapasztalatok szerint a bliccelők aránya kicsi, átlagosan 2-3 százalék.

A teherautók számára díjköteles főútvonalakon működő ellenőrző rendszer különbséget tud ugyan tenni matricák között, de üzemeltetése drága, így az autópályákon nem alkalmazzák. A mobil csoportos és tereléses ellenőrzéseken az olcsóbb matricát használók is lebukhatnak és akár százezer forintos büntetésre számíthatnak - mondta a szóvivő. (MR/Népszabadság)Utolsó frissítés: 2007-09-24 09:52:23




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > A rendszám a fontos, nem a méret >