Árfolyamvédő sáv épül a lakáshiteleseknek

Fotó: wikipediaFotó: wikipedia
A svájci frank árfolyamát 190 és 200 forint között rögzítenék, a hitelesek maguk dönthetnek arról, elfogadják-e a segítséget- mondta a 180 percben az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója.

Hallgassa meg a 180 perc összeállítását!

Még áprilisban véglegesíthetik a bajba került lakáshitelesek megsegítéséről szóló szakmai koncepciót - erősítette meg az OTP Jelzálogbank elnök-vezérigazgatója. Gyuris Dániel az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: 90 százalékban már készen van a megállapodás a bankok és a kormány között, vita még a körül van, hogyan rendezzék a legnehezebb helyzetben lévő, a bankkal együttműködni sem hajlandó, illetve a bankkal együttműködni szándékozó, de teljes gazdasági ellehetetlenülésben lévő ügyfélkör helyzetét, amelynek már a meghatározott árfolyamszint sem segítene.

Teljes az egyetértés viszont a devizahitel-adósok havi törlesztőrészletét kisimító árfolyam-megoldásról - hangsúlyozta Gyuris, hozzátéve, hogy a hitelesek saját maguk dönthetnek majd arról, elfogadják-e ezt a segítséget. Nagyon lényeges - emelte ki a szakember - hogy nem egy meghatározott, fix árfolyamról beszélünk, hanem egy olyan védősávról, amelyben a fix havi bevételekkel rendelkező családok legalább közép távon, három-négy évre kiszámítható törlesztési terhekkel találják magukat szemben.

A védősáv mértékét a döntés utolsó pillanatában, a tényleges árfolyam-ingadozások pillanatnyi szintjéhez igazítottan kell majd meghatározni. A Bankszövetség most úgy számol, hogy ez a sáv valahol 190-200 forint között lehet, ám a szakember hozzátette: egyelőre nem célszerű árfolyam-találgatásokba bocsátkozni, hiszen az elmúlt egy hét során is jelentősen erősödött például a forint. 

Legelőször egy internetes portál adta hírül, még március elején, hogy a kormány 190 forint körül rögzítené a svájci frank árfolyamát, ám a miniszterelnök szóvivője, majd a gazdasági miniszter is rögtön cáfolta a híreket. A napokban azonban a gazdasági bizottság fideszes elnöke - konkrétumok említése nélkül ugyan -, de újra szóba hozta a témát.

Rogán Antal azt mondta, a részleteket egy, a mostaninál jóval alacsonyabb árfolyamon kezdenék el törleszteni az emberek, a különbözetre pedig egy forint-folyószámla képződne, mondjuk, ötéves határidővel, amit az állam garantál a bankok számára, ők pedig ezért garanciadíjat fizetnek. Ez természetesen azt is jelenti - tette hozzá - hogy ha közben a svájci frank árfolyama esik, addig, amíg ez a különbözet el nem tűnik, mindenki a fix árfolyamon fizet. Ha ez a kezdettől fogva így lett volna, az emberek túlnyomó többségének nem kellett volna sokkal többet fizetnie az elmúlt fél, háromnegyed évben - fogalmazott a fideszes politikus.

A Széchenyi Hitelszövetség elnöke, Barabás Gyula úgy vélte, a lépés akkor lehet eredményes, hogy ha a rögzített árfolyam valahol a jelenlegi és az átlagosan felvett svájcifrank-árfolyam között, azaz 175-180 forint környékén lenne optimális. Ez szerinte körülbelül 15-20 százalékkal tudná csökkenteni a törlesztőrészleteket. A Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesületének elnöke, Kézdi Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy a törlesztőrészletek nem az árfolyamváltozással nőttek meg ilyen mértékben, így kérdés, hogy a rögzítés mennyire befolyásolja majd azokat. A kamat ugyanis változó marad, és a banktól függ, mit határoz meg, mennyit, mikor emel, és milyen plusz egyéb járulékos költségeket számol még fel.

Utolsó frissítés: 2011-04-07 13:06:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Árfolyamvédő sáv épül a lakáshiteleseknek >