Sukorói telekcsere-ügylet, az Alstom és a BKV szerzÅ‘dése, a Magyar Telekom macedóniai és montenegrói szerzÅ‘dései, illetve az INA horvát olajipari vállalat MOL általi felvásárlása. Ezek az ügyek még az elÅ‘zÅ‘ ciklusban történtek, de a jelenlegi mérleget rontják. A Transparency International a 2010 végéig terjedÅ‘ idÅ‘szakban vizsgálta a külföldi hivatalos személyek vesztegetését tiltó OECD-egyezmény végrehajtását – mondta Földes Ádám. A szervezet magyar tagozatának ügyvezetÅ‘ igazgatója elmondta: Ausztriával, Csehországgal, Kanadával vagyunk együtt a legrosszabb csoportban, de ez csekély vigasz, hiszen a jelentés azt vizsgálja, mit teszünk azért, hogy se magyar cégek ne vesztegethessenek meg külföldi hivatalnokokat, se pedig hozzánk érkezÅ‘ beruházó nem korrumpálhasson magyar hivatalnokokat.
A vizsgálat eredménye még nem tartalmazza a tavaly és idén hozott korrupcióellenes intézkedéseket, és az eljárások eredményeit sem - tette hozzá Földes Ádám. Viszont ha születnek ítéletek a felsorolt ügyekben, akkor ez mindenképpen javítja Magyarország megítélését.
Nagy Anna kormányszóvivÅ‘ szerint tavaly óta több fontos változás is történt. A kormány megerÅ‘sítette már az ügyészséget, és az ügyészségen belül támogatást nyújt ahhoz, hogy megalakulhasson egy kifejezetten a korrupció ellen működÅ‘ csoport. Ezen a területen még további javítás, változás várható.
Nagy Anna hozzátette: azzal, hogy Magyarország csatlakozott a nemzetközi korrupcióellenes akadémiához, egyszersmind a nyomozó hatóságok szakmai továbbképzését is biztosította.

Hallgassa meg!


