Sem a fejlesztÅ‘ Sávoly Motorcentrum FejlesztÅ‘ Kft., sem pedig a versenyek jogtulajdonosa, a Dorna nem kapott még értesÃtést a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), és a bank fölött a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) múlt pénteki döntésérÅ‘l, amely szerint nem kötnek hitelszerzÅ‘dést a beruházóval a Sávolyra tervezett magyarországi MotoGP pálya megépÃtésére – mondta Kovács Bence János. A döntésre elÅ‘ször a jogtulajdonosnak kell reagálnia, hiszen neki van szerzÅ‘dése a versenyre, amelynek Ãgy nem lesz helyszÃne, a SMF Kft. pedig – a hivatalos értesÃtést követÅ‘en – tervezi meg a következÅ‘ lépését – tette hozzá a beruházás elÅ‘készÃtésében közreműködött Grupo Milton csoport vezetÅ‘je.
A múlt heti döntés arra vonatkozott, hogy az MFB nem folyósÃtja a tervezett 15,3 milliárd forintos hitelt. A jogdÃjakat azonban továbbra is biztosÃtaná a kormány, ha a pálya más, nem állami finanszÃrozási konstrukcióban megépül - ez 10 évre 20 milliárd forintos kiadást jelent - jelentették be pénteken az MFB és a minisztérium. Kovács Bence János úgy vélte, hogy mindenképpen lesz Balatonring, de nem tudja, hogy milyen formában és hogyan épül meg. A WCM nevű társaság – amelynek meghatározó tulajdonosa a spanyol Sedesa -, a Sávoly Motorcentrum FejlesztÅ‘ Kft.-n keresztül a pálya infrastruktúrájába eddig 5,3 milliárd forintot ruházott be.
Arra a kérdésre, hogy nem túl drága-e a versenypálya, azt válaszolta, hogy a terv beárazott költségvetését eddig senki nem vonta kétségbe. Az MFB pedig utólag finanszÃrozta volna a beruházást, Ãgy az elkészült szakaszok teljesülését a bank által felkért cég igazolta volna. Kovács Bence János hangsúlyozta: a politika akadályozta meg a pálya idei megépÃtését, köztük a Lehet Más a Politika nevű párt, amelyhez civil szervezetek is csatlakoztak.




