180 perc Krónika Nyárádi Péter - 2010.06.17. 10:16
Felére esett a BP piaci értéke a baleset óta, amely akár 25 milliárd dollárba ls kerülhet a tavaly 17 milliárd dollár nyereséggel zárt cégnek. A társaság közölte, felfüggeszti a tízmilliárd dolláros osztalék kifizetését a részvényeseknek, a hitelminősítők pedig többször is leminősítették a részvényeit.
Obama elnök azt mondta a napokban, már tudja „kit kell fenékbe rúgni a BP-nél”, és ha ő lenne a cég vezérigazgatójának főnöke, akkor már régen kirúgta volna. Az indulat nem véletlen, a Mexikói-öbölben április óta terjengő olajfolt immár politikai gond is az elnöknek, az amerikaiak 87 százaléka mondja azt, hogy az eset befolyásolja a 2012-es elnökválasztást. A BP-nek pedig fizetnie kell, nagyon sokat, a cég kára hatalmas.
Napi ötezer hordóval indult, most hetvenezernél tart
Tizenegy ember eltűnt egy fúrótornyon történt baleset miatt - ez volt a főhír április 21-én, egy nappal a katasztrófa után a CNN-en. Akkor még senki, vagy csak az igazán hozzáértők sejthették csak, hogy milyen óriási károkat okoz majd a robbanás a természetnek és a cégnek is. Néhány órával később a parti őrség egyik munkatársa már az olajszivárgásról beszél, azt mondta, 336 ezer gallon olajat hozott a felszínre naponta a torony, és meg kell akadályozni, hogy mindez a tengerbe folyjék. A BP először azt jelentette, hogy 42 ezer gallon, ezerhordónyi olaj szivárog naponta, a robbanás után egy héttel aztán egy amerikai szakhivatal már napi ötezer hordónyi szivárgást becsül. (A BP részvényei eddigre majdnem 10 százalékot estek.) Május közepén aztán a BP víz alatti felvételeket hozott nyilvánosságra a szivárgásról, és ez alapján egy egyetemi professzor már napi 70 ezer hordót, az amerikai kormányszakértők 10-20 ezer hordót mondtak. Ez utóbbi szám aztán szerdára megduplázódott, és már hivatalosan is 35-60 ezerre nőtt. A becslések szerint mostanra 84 millió gallon olaj folyt eddig a tengerbe. Ha ez a szám helyes, a Deep Water Horizont katasztrófája nyolcszor nagyobb katasztrófája, mint az Axon Waldesé.
Aggódó befektetők
A BP többféle módszerrel próbálkozott a szivárgás elállítására, de egyelőre csak csökkenteni tudja az óceánba jutó olaj mennyiségét. Ahogy pedig a szivárgásról szóló számok nőnek, a BP részvényei úgy zuhannak: a londoni kereskedésben majdnem felükre, a New York-i tőzsdén pedig szinte pontosan felükre - április 20-a óta. A cég kapitalizációja, piaci értéke 183 milliárd dollárról a felére esett. A cég közölte, hogy felfüggeszti a tízmilliárd dolláros osztalék kifizetését a részvényeseknek, a hitelminősítők pedig többször is leminősítették a részvényeit. A befektetők a vélhetően több milliárd dolláros jövőbeni tisztítási költségek, a perek és a lehetséges szabályozási szigorítások miatt aggódhatnak.
Obama: a BP-nek fizetnie kell
Obama elnök is többször világossá tette: a BP fizetni fog a károkért. Ezt mondta a Fehér Házban is, és akkor is, amikor a helyszínen, a szennyezett déli partoknál járt - négyszer - a katasztrófa óta. A becslések szerint egyébként a BP-nek 3-25 milliárd dollár közötti összegbe kerül majd a baleset. Viszonyításul: a vállalat profitja közel 17 milliárd dollár volt tavaly, és elemzők szerint nagyjából ugyanekkora készpénzvesztést tudna elviselni anélkül, hogy különösebben nehéz helyzetbe kerülne.
Húszmilliárd az érintettek kárpótlására
A brit többségű multinacionális olajtársaság, a BP vezetői először mondtak konkrét összeget a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkatasztrófával kapcsolatban. A cég vezetői Barack Obama elnökkel találkoztak, azután álltak a világsajtó képviselői elé, és bejelentették, hogy húszmilliárd dollárt szánunk az érintettek kártalanítására. Ezt a pénzt nem egy összegben, hanem négy részletben fizeti ki a cég. Az első ötmilliárdot még idén, és nemzetközi részvételű ellenőrző bizottság dönt majd arról, ki, mennyit kaphat. A piacok jól fogadták a bejelentést, a BP részvényei hét százalékkal nőttek ezután.
Nyár végére szűnik meg a szivárgás?
A bejelentést egyébként meglehetősen viharos tárgyalás előzte meg az elnöknél. Barack Obama igen keményen fogalmazott, és kijelentette: a jelenleg is mintegy 35 és 60 ezer hordónyi olajat a tengerbe juttató baleset minden idők legsúlyosabb természeti csapása, amely csak egy világméretű járvánnyal mérhető össze. Obama hozzátette: a felelőtlenség mintapéldája, ami történt, és okozói drágán megfizetnek hibáikért. Az amerikai elnök még hozzáfűzte, a BP vezetőitől ígéretet kapott rá, hogy felgyorsítják a munkálatokat a szivárgásoknál, így nyár végére várhatóan sikerül teljesen elállítani az olaj feltörését az 1500 méteres mélységből.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-06-17 13:45:17
Hallgassa meg!


