Krónika Virághalmy Sarolta - 2011.09.01. 12:47
Az energiaitalok nem kerülnek többet, sÅ‘t a cégek többsége akciósan értékesíti azokat, bár korábban értesítést kaptak az áremelésrÅ‘l – mondta a Krónikának az egyik budapesti büfé tulajdonosa, aki az utóbbi napokban több energiaitalt is adnak el. Ha sietünk, tehát még egy ideig olcsóbban juthatunk az ilyen italokhoz, a szakértÅ‘k szerint azonban nem sokáig, a népegészségügyi adó hatásai ugyanis egy-két hónap eltelte után érezhetÅ‘ek lesznek majd. Az új adóról szóló törvényt június végén nyújtotta be a parlamentbe a Fidesz és július végén fogadta el a Ház. Eszerint a 25 százaléknál kevesebb gyümölcsöt tartalmazó üdítÅ‘k 5 forintot, az energiaitalok 250 forintot, a 25 százaléknál több cukrot tartalmazó készítmények 100 forintot a sós scnackek, ropik 200 forintot adóznak.
A chipsadóra készülnek a gyártók is, bár mérettÅ‘l függÅ‘en különbözÅ‘ módon. A piacon érdekeltek azt mondják az adó a kisebb cégeket érinti majd rosszabbul, bár Å‘k esetleg egyes termékeik receptúrájának megváltoztatásával, például a só- vagy cukortartalom csökkentésével ellensúlyozhatják, hogy várhatóan kevesebben veszik meg a drágábbá váló termékeket. A nagyok azonban bizonnyal más megoldást választanak. A Chio tulajdonosai például már bejelentették, nem Magyarországra telepítik az új popcorn- és mogyorós termékek gyártósorát. Az Unilever képviselÅ‘je pedig a napokban azt nyilatkozta nem gondolják, hogy a népegészségügyi adó beváltja a hozzá fűzött reményeket. A cég egyébként éppen a szintén kilónként 200 forinttal megadóztatott Delikát ételízesítÅ‘ miatt aggódik, amelynek azonban csökkenteni fogja sótartalmát.
Eközben állítólag drasztikus lépésre szánta el magát az energiaitalt gyártó Hell is, azonban azt, hogy ez mi lesz, várhatóan csak ma délután jelentik be. Ezt már a Coca-Cola Magyarország kommunikációs igazgatója mondta a Krónikának. Pogány Éda szerint a többszörös árrés miatt bizony nagyon megdrágulnak majd a megadóztatott áruk. A multicég természetesen a coca-cola receptúráján nem fog változtatni, ám számítanak arra, hogy csökkentett cukortartalmú italaik fogynak majd itthon jobban, így a magyar vásárló többet vesz majd a light termékekbÅ‘l.
Utolsó frissÃtés: 2011-09-02 11:40:23

Hallgassa meg!


