- Ha ez a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás megvalósulhat, akkor egyrészt védeni tudja az állampolgárt attól, hogy erején felül vállaljon, másrészt védeni tudja a bankrendszeren keresztül a kölcsönt nyújtókat. Harmadsorban pedig lehetővé teszi a jól fizető adósoknak, hogy kedvezőbb kondíciókkal jussanak hitelekhez.
Nos, a kormány azóta sem tárgyalta a hivatalosan teljes lakossági hitelnyilvántartásnak nevezett rendszer bevezetését, pedig eredetileg ősszel került volna a Parlament elé a javaslat. Megkeresésünkre a kormányszóvivői iroda, írásban annyit közölt: folyamatos a lakossági banki szolgáltatásokat érintő javaslatok kidolgozása. Februártól lép életbe például a hiteldíj mutatók közzétételére vonatkozó módosítás, még januárban tárgyalja majd a kormány a banki reklámozás gyakorlatát és együttműködnek a bankszövetség munkacsoportjaival is. Ezt Erdei Tamás, a bankszövetség elnöke meg is erősítette, hozzátéve, hogy részükről egyedül az egyszerűbb bankváltáshoz szükséges rendszer kiépítése csúszik 2009-re, de a talán legfontosabb változtatásként emlegetett pozitív adóslistáról ő sem tud semmit.
- Mi abban a hitben éltünk eddig, hogy a törvénytervezet elkészült, ez mind az Igazságügyi Minisztérium részéről, mind pedig a mi részünkről elfogadhatóvá tenné e rendszer megvalósítását, ugyanakkor most olyan híreket kaptunk mi is, hogy ez most leállt, illetve lassulni látszik. Pontos információink nincsenek, hogy mi ezzel a probléma.
A pozitív adóslista tehát egyelőre várat magára, ami egyrészt a bankok számára kedvezőtlen - hiszen segítségével egyetlen lekérdezéssel kiderülne, ki, mennyivel tartozik. Másrészt az ügyfeleknek sem lenne haszontalan, hiszen célja éppen az lenne, hogy a lakosság elkerülje a túlzott hitelfelvételt, és ne kerüljön adósságcsapdába.
(Deli Krisztina)Utolsó frissítés: 2008-01-10 19:25:20




