Hallgassa meg!
Itthon három százalékos eséssel nyitott a Budapesti ÉrtéktÅ‘zsde. Az úgynevezett népi részvényeknek is számító papírok árfolyama, mint az OTP és Mol három, a Richter pedig két és fél százalékkal lejjebb járt, mint a pénteki zárásban. Ez arra utal, hogy szabadulnak a befektetÅ‘k a papíroktól, vagyis ezek annyival kevesebbet érnek. A börze gyengélkedése ugyanakkor nem csak a részvényeseknek rossz, intÅ‘ jel a gazdaság számára is – mondta Takács Szabolcs, a KBC Equitas munkatársa.
Az elemzÅ‘ szerint ez jól látszott 2008-ban és 2009-ben is, amikor nagy tÅ‘zsdei visszaeséssel kezdÅ‘dött a válság. ElÅ‘ször csak a részvényárfolyamokon lehetett érezni, hogy baj van, aztán a gazdaság visszaesése miatt számos cég jelentett be tömeges elbocsátásokat. Ez az a folyamat, amelyen keresztül a tÅ‘zsdei árfolyamok esése elÅ‘bb-utóbb eljut azokhoz is, akiknek nincsen részvénybefektetésük – magyarázta Takács Szabolcs.
A pénzpiaci felfordulás az aranynak viszont jót tett. Egyre többen fektetnek ebbe a nemesfémbe, és már nem csak spekulációs szándékkal. Klapka György aranykereskedÅ‘ szerint „az arany hatezer éve arany, a következÅ‘ hatezer évben is arany lesz, ez az egy, ami biztos”. Hogy a valutával mi lesz, lesz-e holnap euró vagy dollár, ki tudja, de arany biztosan lesz – fogalmazott a vállalkozó.
Ami a valutákat illeti, délelÅ‘tt kicsit javult a helyzet. Egy euróért 274 forintot kellett adni, egy dollárért pedig 190 és fél forintot. A svájci frankkal 250 forint körül kereskedtek, ami azért fontos, mert 255 forinton is jegyezték már tegnap este. Samu János, a Concorde elemzÅ‘je szerint most már a svájciakat is kezdi zavarni saját valutájuk erÅ‘södése és túlértékeltsége, ami a világ számára viszont jó jel lehet. A szakértÅ‘ szerint az árfolyam már közel jár a csúcshoz, tehát nem várható további jelentÅ‘s felértékelÅ‘dés. Úgy látja: az Å‘szi és téli hónapokra kissé gyengülhet a svájci frank és erÅ‘södhet a forint, „ami mondjuk 230 forint vagy az alatti árfolyamot is jelenthet”.
Csekély vigasz számunkra, hogy a hozzánk hasonló országok ugyanúgy küszködnek az erÅ‘s svájci frankkal, így a lengyel zloty és a román lej sem lóg ki a sorból. Egyedül a cseh korona megítélése jobb a régióban.
Elérte a csúcsot a svájci frank?Most már Svájcnak se jó, sÅ‘t kellemetlen a túlértékelt valutája. | Végtörlesztés: vita az ÃgéretekrÅ‘l és a mérgezÅ‘ eszközökrÅ‘l2011.10.28. 16:17Hogyan csökkenhet a devizaadósság, segÃthet-e, ha feltÅ‘késÃtik az állami tulajdonú pénzintézeteket?
|




