A használt lakásoknál továbbra is folytatódik az áresés, azonban az új fÅ‘városi lakásoknál már megfigyelhetÅ‘ némi drágulás – derült ki a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatójának szavaiból. Akar László azt mondta: a budapesti ingatlanpiaci indexük júliusról októberre 8,5 százalékkal javult, de ez még így is elmarad a gazdasági válság elÅ‘tti eredményektÅ‘l. Bár nem sokat tudni a kormány otthonteremtési terveirÅ‘l, de az adóváltozások jótékony hatással lehetnek a jól keresÅ‘ többgyermekes családok lakásvásárlására.
Míg 2005-ben Magyarországon 43-44 ezer új lakás épült, addig ez idén nem fogja elérni a húszezret sem. Borsi László ingatlanszakértÅ‘ az ez évi lakásvásáron végzett felmérésére hivatkozva azt állította, hogy a többség kétszobás lakást keres 20 millió forintig. Azt tapasztalják, hogy az emberek igyekeznek eladni a lakásukat és akár egy-kétmilliós forintos haszonért is hajlandók kisebbet venni, hogy legalább egy évre biztosítani tudják a családjuk megélhetését.
A kutatás szerint tavaly a lakásvásárlók 16 százaléka devizahitelt vett fel, hogy finanszírozza új otthonát; 2010 Å‘szére viszont ez teljes egészében megszűnt és inkább készpénzben fizetnek. Az új lakóparki lakások iránt kereslet jelentÅ‘s csökkenésével párhuzamosan pedig megnÅ‘tt az érdeklÅ‘dés a kertes családi házakra.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissÃtés: 2010-11-10 11:12:22
Hallgassa meg!


