Már az elsÅ‘ kérdÅ‘íves felmérésnél tart a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálata, amely azt derítené ki, milyen a hazai lakástakarék-pénztári piac, vagyis megfelelÅ‘-e a verseny a pénztárak között, folyik-e valós harc azért, hogy az ügyfelek egyik vagy másik szolgáltatót válasszák. Kováts Surd, a GVH irodavezetÅ‘je az MR1-Kossuth Rádiónak elmondta: választ keresnek arra is, vajon miért csak a jelenleg működÅ‘ két lakástakarék-pénztár van jelen a piacon, miért nincs több szereplÅ‘.
A lakástakarék megtakarításokhoz állami támogatás jár, ennek éves összege jelenleg 72 ezer forint. A kormány tervei között szerepel, hogy két év alatt 100 ezer forint fölé emelnék a támogatás összegét, ezzel is segítve a lakáshoz jutást. Az ösztönzésre szükség is van, hiszen míg Németországban a lakosság 45 százalékának van pénztári szerzÅ‘dése - és ez az arány Ausztriában és Csehországban is 50 százalék fölött van - addig itthon nagyjából egymillió ember rendelkezik lakás-elÅ‘takarékossági szerzÅ‘déssel.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


