Ha csökken az alapkamat, vonzó lehet a forinthitel

A Reuters elemzői konszenzusa szerint a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa hétfőn, több mint fél év után, fél százalékponttal kilenc százalékra mérsékelheti az alapkamatot. Ha hét százalék alá süllyed a ráta, újra vonzók lehetnek a forinthitelek. Hallgassa meg!

Január óta nem csökkent a jegybanki alapkamat, most a Reuters 24 pénzpiaci elemzőt kérdezett meg a kilátásokról, közülük 21-en azt mondták, a hétfői monetáris tanácsülésen mérséklődhet a régióban legmagasabb irányadó kamat. Ha folytatódik a csökkentés, egy- másfél éven belül versenyképesek lehetnek a forint hitelek is.

A Reuters által megkérdezett elemzők egyike, Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője is kamatcsökkentést vár hétfőre, szerinte a jegybank ötven bázisponttal mérsékeli a kamatot, és az óvatos, fokozatos monetáris enyhítés az év hátralévő részében is folytatódhat. Decemberre az előrejelzés szerint akár nyolc százalékra is mérséklődhet a jelenleg 9,5 százalékos jegybanki alapkamat.

Kontrát Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint is minden adott a kamatcsökkentéshez, és ez azért fontos, mert az első lépés lehet afelé, hogy deviza helyett inkább forintban adósodjanak el az emberek. A monetáris tanács is azt szeretné elérni, hogy versenyképes legyen a forinthitelezés a devizahitelezéssel szemben, de ehhez nyolc százalék alatti kamatszint kellene.

Az elemzők szerint a jövő év végére hét százalékig csökkenhet az alapkamat. Trippon Mariann szerint is addigra a forinthitelek vonzó alternatívát jelenthetnek a hitelfelvevőknek, ráadásul megszűnne az árfolyamkockázat, kiszámítható, tervezhető lenne a törlesztőrészlet. Ez a biztonság egy-két százalékkal magasabb kamatot is megérhet.

Szentgáli EditUtolsó frissítés: 2009-07-23 13:07:55




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Ha csökken az alapkamat, vonzó lehet a forinthitel >