A magyar piacon az idén 410-420 ezer hordozható gépet, és mintegy 120 ezer asztali számítógépet adnak el. Az elÅ‘bbi nagyjából megfelel a tavalyi eladásoknak, hiszen vannak olyan szakértÅ‘k, akik szerint 10 ezerrel kevesebb, míg mások szerint 4 százalékkal több hordozható gép talál vevÅ‘re 2010-ben, mint 2009-ben. Az asztali gépek eladása - ennél egyértelműbb vélemények és elÅ‘rejelzések szerint - mintegy 8 százalékkal esik vissza 2010-ben.
Szabó Tamás, a Toshiba magyarországi marketing vezetÅ‘je elmondta, az idén stabilizálódó, talán kissé csökkenÅ‘ piacon cégük tartja a negyedik-ötödik helyét 10 százalék körüli részesedéssel, az idén 38 ezer mobil számítógép eladásával. A jövÅ‘t nézve a Toshiba optimista, részben azért is, mert a személyi jövedelemadó-kulcs mérséklésével több pénz marad az embereknél, s ebbÅ‘l remélhetÅ‘n új számítógépeket is vesznek.
A magyar piacon vezetÅ‘ Acer szerint is várat még magára a fellendülés. Míg Nyugat-Európában 10-20 százalékkal nÅ‘ az idén a kereslet a gépek iránt, a magyar piacon más a helyzet, és legfeljebb a hordozható gép eladása haladja meg pár százalékkal a tavalyit. Az Acer a teljes magyar piacon mintegy 25 százalékos, a hordozható gépeket illetÅ‘en pedig 30 százalék körüli részesedéssel rendelkezik. Szalay Balázs, az Acer magyarországi kereskedelmi képviseletének marketing vezetÅ‘je úgy vélte, jövÅ‘re már lesz növekedés a magyar piacon is, részben a tablet pc-k (táblagépek) iránti nagyobb kereslet miatt.
Világszinten már az idén is nÅ‘nek az eladások, az amerikai Gartner informatikai piackutató cég szerint az idén 14,3 százalékkal nÅ‘hetnek az eladások tavalyhoz képest. A Gartner elemzÅ‘i szerint egyre nagyobb az érdeklÅ‘dés a táblagépek, például az iPad iránt. A cég szerint 2014-ben a hagyományos személyi számítógépek piacából már 10 százalékot vehetnek el az új típusú számítógépek.




