Indul az új Széchenyi kártyás hitelprogram

Hétfőn, augusztus 2-án indul a Széchenyi Kártya Programban a forgóeszközhitelezés. A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről hozott kormányhatározat szerint augusztus 1-jétől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum 25 millió forintos, legfeljebb három éves futamidejű Széchenyi forgóeszközhitelt indít a kormány.

A Széchenyi Kártya Programban közreműködÅ‘ KA-VOSZ Zrt. honlapján közzétett tájékoztató szerint a forgóeszközhitel nem csak az átmeneti likviditási problémák áthidalására szolgál, hanem hosszabb futamideje miatt alkalmas a forgóeszközök - árukészletek, alapanyagok, a működéshez szükséges szolgáltatások finanszírozására.

A maximum 25 millió forintos hitelösszegre a kormány a következÅ‘ három évre 2 százalék kamattámogatást és garanciadíj-támogatást biztosít.

A Széchenyi Kártya Program kiterjesztésérÅ‘l szóló kormányhatározat tartalmazza azt is, hogy 2010. szeptember 1-jétÅ‘l a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bÅ‘vítése érdekében beruházási hitel indul, amelynek legmagasabb összege 50 millió forint lehet legfeljebb tíz éves futamidÅ‘vel.

2011. január 1-jétÅ‘l újabb a 50 millió forintos, legfeljebb tíz éves futamidejű önerÅ‘ hitel indul Széchenyi Kártya Programban a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeres projektek számának növelése érdekében.
Orbán Viktor miniszterelnök júniusban a 29 pontos gazdasági akciótervet ismertetve jelentette be, hogy a tervek között szerepel a Széchenyi Kártya felhasználási körének szélesítése.

 

Utolsó frissítés: 2010-08-01 10:31:10




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Indul az új Széchenyi kártyás hitelprogram >