Annak ellenére optimista Dunavölgyi Mária, a lízingszövetség elnöke, hogy a múlt év veszteséges volt a lízingpiacon, és – ahogy magyarázta – a helyzetet súlyosbítja, hogy a veszteséges tagcégeknek is fizetniük kell a bankadót.
„Az optimizmusnak azonban alapvetÅ‘en van három oka – mondta a 180 percben a lízingszövetség elnöke. - Az egyik, hogy tavaly már lassult a piaci aktivitás csökkenése, és abban bízunk, hogy növekedésbe is fordulhat. A második: közalapú finanszírozásról van szó, gépekrÅ‘l, autókról, teherautókról, buszokról, amelyek fizikai elévülése viszonylag gyors. Tehát olyan régóta halasztódtak el a cserék, a beruházások, hogy már nem lehet tovább halogatni Å‘ket, és az ilyen típusú finanszírozásban a lízingnek nagyon fontos szerepe van. A harmadik: ha összevetjük az év elejét, a tavalyi év elejével, azt mondhatjuk, hogy több okunk van egy kicsit az optimizmusra. Talán a világgazdaság is növekedésbe fordult, ha a pénzügyi problémák nem is csökkentek, és a kormányok bajban is vannak. Magyarországon is talán arra lehet számítani, hogy a kormány gazdasági csomagjának hatására megnÅ‘ az ország iránti bizalom.”
Dunavölgyi Mária elmondta, a lízing jellemzÅ‘en a lakosság, illetve a kis- és középvállalati szektor finanszírozási formája. Ezért az építések területén csak késÅ‘bbre várják a növekedést, de ha elindulnak az uniós pályázatok, amelyeknél például gépbeszerzésre lesz lehetÅ‘ség, akkor a lízing mint az egyik nagyon fontos finanszírozási forma kap szerepet, hisz a kis- és középvállalati szektorban meglévÅ‘ nagy kockázatot a lízing típusú finanszírozást tudja csökkenteni azzal, hogy a finanszírozás alapja az eszköz.
A lízingszövetség is szigorított a feltételeken, hiszen a tagcégeket a törvény ugyanúgy korlátozza az önerÅ‘ tekintetében, csak kevésbé szigorúan, mint a hitelintézeteket. „Nálunk más típusú kockázati profil van, illetve van még egy különbség, hogy amíg a jelzálog bejegyzésnél, a devizafinanszírozásnál tilalom van, a lízing esetében lehetÅ‘ség nyílik euróalapú finanszírozásra. Tehát tudnak úgy dönteni ügyfelek, hogy a lízinget választják a hitel helyett, mert az Å‘ üzleti tevékenységüknek vagy a lakossági preferenciáiknak a lízing felel meg jobban.”
A tartósan nem fizetÅ‘ ügyfelek aránya a lízingpiacon hasonlóan alakul, mint a bankszektorban. A lízingcégek sok esetben próbálnak áthidaló megoldást találni, abban bízva, hogy az ügyfél képes lesz késÅ‘bb fizetni és folytatni az eredetihez közeli kondíciókkal a szerzÅ‘dést.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg


