Négy helyett egyelÅ‘re két új tagja lesz a jegybanki alapkamatról is döntÅ‘ monetáris tanácsnak: Bártfai-Mager Andrea és Gerhardt Ferenc. A héttagú testület így átmenetileg öt taggal működik majd. Rogán Antal, a tagokat jelölÅ‘ gazdasági bizottság fideszes elnöke az ülésen nem árulta el, mikor kerülhet a tanácsba még két tag, most két tag megválasztása volt sürgÅ‘s.
„Az volt a feladatom, hogy két embert terjesszek a bizottság elé jelöltként, hiszen minimum két tagjelölt szükséges ahhoz, hogy a monetáris tanács működÅ‘képes legyen, és március végén, a soron következÅ‘ ülésén határozatképesen tudjon dolgozni.”
Bártfai-Mager Andrea tavaly óta a közlönykiadó ügyvezetÅ‘ igazgatója, korábban a jegybanknál és a Gazdasági Versenyhivatalnál dolgozott, Gerhardt Ferenc pedig a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese, de dolgozott több pénzintézetnél és a Nemzeti Banknál is. Az ülésen az MSZP-s képviselÅ‘k aggályosnak nevezték, hogy mindkét jelölt jegybanki pályafutása Járai Zsigmondhoz, az elsÅ‘ Orbán-kormány pénzügyminiszteréhez, korábbi jegybankelnökhöz köthetÅ‘. Józsa István, a bizottság MSZP-s alelnöke szerint a Fidesz és Járai Zsigmond a monetáris tanácsot uralni szeretné:
Mind a két jelölt azt mondta, hogy a függetlenségüket az elkövetkezendÅ‘ hat év munkájával tudják alátámasztani. A bizottság végül 22 igen szavazattal, négy MSZP-s tartózkodás mellett támogatta a jelölteket, a parlament hétfÅ‘n délután választotta meg a jelölteket a monetáris tanács tagjaivá március 21-i hatállyal hat évre.
Simor András, a jegybank elnöke sajnálja, hogy - a korábbiaktól eltérÅ‘en - elÅ‘zetesen nem kérte ki a véleményét a parlament. Simor András a monetáris tanács két új tagjáról utólag nem kívánt véleményt alkotni. "A gazdasági bizottság tagjai nem vesztettek volna azzal semmit, ha meghallgatják a Nemzeti Bank véleményét elÅ‘zetesen. Utólag nem lenne etikus és professzionális, ha véleményt mondanék" - nyilatkozta a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Simor András hozzátette: a monetáris tanács átalakulása után sem mond le posztjáról.
A jegybank feladatát törvény szabja meg. Eszerint ez elsÅ‘dlegesen az infláció kézbentartása, másodlagosan pedig a kormányzati gazdaságpolitika támogatása - nyilatkozta Gerhardt Ferenc, a monetáris tanács hétfÅ‘n megválasztott új tagja. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) jelenlegi vezérigazgató-helyettese utalt arra is, hogy a jegybank függetlenségét nem most és nem rajta kell számon kérni.
"Azt hiszem, hogy a függetlenséget nem az elején kell megkérdÅ‘jelezni, hanem mondjuk a monetáris tanács estében legalább féléves vagy még további idÅ‘szak figyelembe vételével. Az illetÅ‘ tag, tagok, illetve maga a tanács egészének a viselkedésébÅ‘l lehet leszűrni azt, hogy mennyire volt független vagy mennyire nem" - mondta Gerhardt Ferenc. A monetáris tanács új, kormány által jelölt tagjával készült interjút kedden reggel hallhatják a 180 percben.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg


