Krónika Kubicsek István - 2011.07.28. 15:39
Ha csak forintokkal is, de kissé csökken az áramszámlája év végéig a két E-ON cég, a Tiszántúli és az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. ügyfeleinek. Az Energia Hivatal ugyanis a szolgáltatót a megengedettnél gyakoribb áramkimaradás miatt arra kötelezte, hogy hat hónapon át csökkentse egy százalékkal az elosztási díjat. A szolgáltató szerint ezeken a területeken a gyakori viharos időjárás miatt romlott az ellátás minősége, ezen fejlesztésekkel próbálnak segíteni.
A Magyar Energia Hivatal rendszeresen vizsgálja, hogy a szolgáltatóknál milyen gyakran és mennyi ideig szünetel az áramellátás. Fogyasztónként évente 105 perc a megengedett, az E-ON két cégénél azonban az ügyfelek az elmúlt három év átlagában 130 percig voltak áram nélkül. Az egyszázalékos díjcsökkentés július 1-jétől lépett életbe, december 31-ig tart, és a fogyasztók számára havi szinten körülbelül 30 forintos csökkenést jelent – mondta el az E-ON sajtóreferense.
Egyházi Nikoletta hozzátette: azokon a területeken nem tudták teljesíteni a minimális szintet, ahol az utóbbi időben az átlagosnál többször kellett hibát javítani, mert nagyon gyakori volt a a viharos idő, így gyakrabban fordult elő üzemzavar. A cég igyekszik az üzemzavar miatti karbantartási időket még lejjebb szorítani, éves szinten ötven milliárd forintot költ fejlesztésre, és ennek során a kockázatosnak ítélt hálózati szakaszokat részesíti előnyben.

Hallgassa meg!


