Kupa Mihály: hiányzik a banki kockázatvállalás

Fotó: MTI/Kovács Attila – archívFotó: MTI/Kovács Attila – archív
A jövő évi költségvetésről is nyilatkozott a volt pénzügyminiszter a Kossuth Rádió gazdasági magazinjának.

 Hallgassa meg a műsort!

A bankfelügyelet ellenÅ‘rzött, a devizahitelek formailag rendben voltak, de a kockázatmegosztás nem működik, és ezt állami szabályozással kellett volna orvosolni – mondta a Kossuth Rádiónak Kupa Mihály volt pénzügyminiszter. A közgazdász szerint hiába hívta fel a sajtó a figyelmet az eladósodás kockázataira, „paradicsomi állapotok” voltak, korlátlanul rendelkezésre álltak források a világgazdaságban, másrészt a konvergencia és az infláció miatt magasan tartott jegybanki alapkamat olcsóbbá tette a devizakölcsönöket, és „Roubinin és Stiglitzen kívül senki nem tudta, hogy válság lesz”.

A kilencvenes évek elején már sikerült megoldani egy hasonló válságot, amikor bedÅ‘léssel fenyegettek az úgynevezett OTP lakáshitelek – emlékeztetett a volt pénzügyminiszter. A megoldás akkor az volt, hogy elÅ‘törlesztéssel megszerezhették a lakást az ügyfelek, a kamatveszteségen pedig megosztozott az állam és az OTP. Kupa Mihály szerint a mostani helyzeten is kormányzati beavatkozás segíthet. A Bajnai-kormánynak viszont sem ereje, sem pénze nem volt arra, hogy gátat vessen az árfolyam elszabadulásának, az Orbán-kormány pedig az idÅ‘ szorításába került – vélekedett a közgazdász.

VélhetÅ‘en sok mindent kiderít majd a devizahitelezés gyakorlatáról a nemrég megalakult, a PSZÁF-nál nagyobb jogosítványokkal felhatalmazott otthonmentÅ‘ monitoring bizottság, és népi mozgalom is formálódik a bajba jutott adósok védelmében – mondta Kupa Mihály, aki szerint az árfolyamrögzítés után további lépésekre, szabályozásra és forrásbevonásra lesz szükség. „Nem azt mondom, hogy ez a világ legjobb megállapodása, de van, és jó értelemben elodázza a problémát” – fogalmazott a közgazdász.


Sokba kerül a nagyobb állam

Az eddigi elemzÅ‘i számítások szerint nagy lyukak lesznek a jövÅ‘ évi költségvetésben, mivel lelassult a gazdaság növekedése, és tovább emeli a kiadásokat, hogy az állam egyre több feladatot von magához – mutatott rá Kupa Mihály. A valószínű megoldások között említette, hogy nem lesz teljeskörű a közlekedési vállalatok konszolidációja, nem vezetik ki teljesen a szuperbruttót és megmarad az adójóváírások rendszere. Lehet olyan szakértÅ‘i javaslatokról is hallani, hogy mérsékelten progresszívvé teszik az adórendszert és új elemként megjelenhet a szolidaritási adó.

A volt pénzügyminiszter irányváltásra számít a gazdaságpolitikában, mert a tudás alapú társadalomhoz fejlesztésekre van szükség az oktatásban, a tudományban, a kutatásban és a kultúrában. Ezek azok a területek, ahonnan most éppen pénzt vonnak ki, illetve stagnálnak – figyelmeztetett. Ráadásul külsÅ‘ források bevonásával sem lehet javítani a finanszírozási helyzeten, mert elÅ‘rejelzések szerint nem várható sem a lakossági, sem a vállalati hitelezés megélénkülése.

Utolsó frissítés: 2011-09-03 13:24:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Kupa Mihály: hiányzik a banki kockázatvállalás >