Lakástakarék: hosszabb futamidő, családi összefogás

lakáshitel lakás
Krónika Deli Kriszta - 2010.11.02. 12:46
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Vonzóbbá akarja tenni a kormány a lakástakarék-pénztárakat - ezzel indokolták a beterjesztők az erről szóló törvénymódosítást, amely ma kerül a parlament elé. A benyújtott javaslat szerint például a jelenlegi nyolc helyett tíz évig járna az állami támogatás, valamint a családtagok összevonhatnák a lakáskassza-megtakarításokat a felújításokhoz vagy lakásvásárláshoz. Az éves támogatás összege viszont nem emelkedne.

Hallgassa meg

A lakáspiacon rövid távon még nem lesz hatása annak a módosításnak, miszerint nyolcról tíz évre nÅ‘ a megtakarítási idÅ‘ a lakás-takarékpénztári szerzÅ‘déseknél. Varjasné Székely Éva, a LakásépítÅ‘k Országos Szövetségének elnöke hiányolja a lakásépítést ösztönzÅ‘ intézkedéseket.

„A lakástakarék igazából a jövÅ‘ben fog javítani. A jelenlegi rossz helyzeten semmit nem javít, jelen pillanatban szinte leállt a lakásépítés, ezen ez nem tud kimozdítani semmit. Mindig is javasoltam az áfacsökkentést a használt lakásoknál levenni öt százalékra, vagy nullára.”

Jóllehet korábban Bencsik János otthonteremtési államtitkár úgy nyilatkozott, hogy az állami támogatás összegét két év alatt a jelenlegi 72 ezerrÅ‘l 100 ezer forintra emelnék, az elképzelés helyett most inkább a futamidÅ‘t hosszabbítják. Emellett a közeli hozzátartozók egyszerűbben felhasználhatják majd egymás megtakarításait, mivel azok összevonhatóak lesznek.

A várható hatásokról szerettük volna megkérdezni a korábbi otthonteremtési államtitkárt, Bencsik János azonban mától a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma-és energiaügyi államtitkára. A lakáskassza maradt a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, ahonnan azonban nem kaptunk választ. Így egyelÅ‘re azt sem tudni: támogatja-e majd a kormány más módon is a fiatalok lakáshoz jutását, vagy egyelÅ‘re a személyi jövedelemadó csökkentéstÅ‘l és az új lakástakarék szabályoktól várnak fellendülést.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
 

Utolsó frissítés: 2010-11-03 07:47:18




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Lakástakarék: hosszabb futamidő, családi összefogás >