Már kérhető a bankoknál a rögzített árfolyam

Fotó: MR/Neubauer Rudolf – illusztrációFotó: MR/Neubauer Rudolf – illusztráció
A Magyar Bankszövetség főtitkára azt tanácsolja az ügyfeleknek, hogy alaposan tájékozódjanak, és megfontoltan döntsenek.

 Hallgassa meg!

Hosszú idő után lezárult egy korszak, az ötletelések korszaka, és most az a feladat, hogy a bankok elkezdjék az új termékek értékesítését, az ügyfél pedig válasszon, mert megteheti – mondta a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára. Mától elérhető ugyanis az árfolyamrögzítés. Ennek lényege, hogy a devizahitelesek 2014 végéig átmeneti időre kérhetik, hogy 180 forintos svájci frank mellett fizessék a törlesztőrészleteket.

Mindenki a saját bankjába menjen, lehetőleg abba a fiókba, ahol a szerződést kötötte, és egyeztessen időpontot – javasolja a Bankszövetség főtitkára. Az ügyfeleknek azt tanácsolja, hogy ne kapkodjanak, alaposan tájékozódjanak, érdeklődjenek, hasonlítsák össze a konstrukciókat. Az árfolyamrögzítést december végéig kérhetik a lakáshitelesek.

Van néhány korlát, amelyet érdemes figyelembe venni: az ingatlan értékhatára harmincmillió forint, és aki már igénybe vett valamilyen fizetési könnyítési konstrukciót, nem élhet az árfolyamrögzítés lehetőségével. A bankok nem számítanak fel érte külön díjat, a közjegyzői díjakra vonatkozó szabályozás módosítása még folyamatban van, de a legfrissebb információk szerint nem haladja meg a néhány ezer forintot az okiratok költsége.

Utolsó frissítés: 2011-08-15 06:06:20




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Már kérhető a bankoknál a rögzített árfolyam >