Martonyi: a szilárd gazdaság védelmet ad Magyarországnak

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországot nem fenyegetik olyan veszélyek, mint az eurózóna jó néhány tagállamát. Nemcsak azért, mert a kormányzat elszánt az adósságcsökkentésre, hanem azért is, mert emögött versenyképes gazdaság van. A külügyminiszter erről a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) Kiszámíthatóság és versenyképesség című éves jelentésének bemutatóján beszélt.

Hallgassa meg!

Martonyi János külügyminiszter elmondta, 2011 elsÅ‘ öt hónapjában Magyarország külkereskedelmi mérlegtöbblete 3,27 milliárd euró volt, és várakozásai szerint ez az összeg az év végéig több mint hat milliárd euró lesz. A politikus szerint feltétlenül elmondható, hogy a pozitív adat növelheti a befektetÅ‘i bizalmat az ország iránt. Ráadásul a külkereskedelmi mérlegtöbblet fizetési mérlegtöbblettel is párosul, ami szintén jól alakul, és úgy néz, hogy magasabb lesz a tavalyinál.

A tárcavezetÅ‘ hozzátette, mindez biztonságot ad a magyar gazdaságnak, amelynek különösen a kivitelre termelÅ‘ része, a jelek szerint versenyképes. A magyar ipar, azzal együtt is, hogy - különösen a kis- és középvállalati szektort tekintve - teljesíthetne még jobban, a gazdaságnak nagyon szilárd alapja – mondta Martonyi János.

„Mondjuk azt, hogy azok a veszélyek, amelyek jó néhány eurózóna országban jelenleg fönnállnak, azok Magyarországon nincsenek. Nem csak azért, mert a kormányzatnak van egy határozott gazdaságpolitikája, amely az adósságcsökkentésre és az államháztartás rendbehozatalára irányul, hanem azért is, mert emögött van egy versenyképes gazdaság. Ennek a legegyszerűbb és legvilágosabb bizonyítéka az az, hogy a magyar export rohamosan nÅ‘, és a kereskedelmi mérlegtöbbletünk szintén nÅ‘” – nyilatkozta a külügyminiszter.

Utolsó frissítés: 2011-07-23 13:21:02




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Gazdaság > Martonyi: a szilárd gazdaság védelmet ad Magyarországnak >