Hallgassa meg a Hajnal-táj összeállítását
A május 5-rÅ‘l 6-ra virradó éjszakai fagy súlyos pusztítást végzett a szabolcsi meggyesekben, a gyümölcs jelentÅ‘s része elpusztult, a becsült árbevétel-kiesés közel 18 milliárd forint. Pedig a virágzás még jó terméssel kecsegtetett, ám most szinte meg lehet számolni a gyümölcsöt a fán - számolt be a Hajnal-tájnak egy újfehértói gazda. Akinek megmaradt a gyümölcse, azt viszont azt mondja, kisebbek ugyan a szemek, de akár meg is duplázódhat a felvásárlási ár, ami már most bÅ‘ven 200 forint felett van, és még feljebb is kúszhat, az értékesítéssel pedig biztosan lesz gond.
Ezt erÅ‘sítik a piaci tapasztalatok is, a kevés meggy miatt kemény harc folyik a nyersanyagért, mindenki igyekszik biztosítani a szükséges mennyiséget, és úgy tűnik, a németek is több gyümölcsöt vinnének, mint eddig - mondta a műsorban az egyik legnagyobb feldolgozó szakigazgatója. Sajnos, megjelentek a piacon a szerencselovagok is, akik, kihasználva a helyzetet, szeretnének most minél nagyobb hasznot kifacsarni a meggybÅ‘l, és próbálják becserkészni a termelÅ‘ket, velük azonban nem kockázatmentes üzletet kötni - tette hozzá a szakember.




